‍

Az elmúlt évek egyik nagy fotográfiai szenzációja volt az eleddig ismeretlen, 19. század közepi New York-i fotográfus, Shimmel Zohar hagyatékát a San Franciscó-i Contemporary Jewish Museumban bemutató kiállítás.

Ki volt ez az elfelejtett fotográfus, és hogyan került elő a hagyaték? E kultúrkincsre Stephen Berkman talált rá, s több mint húsz év munkájával dolgozta azt fel. Berkman a 19. századi fotográfia megszállottja, az angol Frederick Scott Archer által 1851-ben kidolgozott technika, a hosszú expozíciós nedves kollódiumos eljárás rabja és aktív tudósa. E technika annak idején néhány év alatt népszerűvé vált, mert megoldotta, hogy a negatívról részletgazdag, finom tónusú papírképek készülhessenek. A Zohar Studióban is ezt a technikát használták az 1860-as évek elején.

A Zohar-fotográfiák, amelyek nemcsak portrék, hanem gyakran szokatlan, meghökkentő életképek, a Mai Manó Házban máig megőrzött napfényműteremhez nagyon hasonló stúdióban készültek.

Nos, ennek a tudásnak a birtokában nézzük a képeket! Az első a Zohar Studios emblémája, a kép közepén fiatal lány földig érő, tenyérnyi kerek fényképekkel díszített ruhában. A különös jelenség lábán görkorcsolya. Igen, a görkorcsolya már létezett az 1860-as években. Ebben mutatkozik meg tehát a stúdió esszenciája – a modernitás és a bizarr, fantáziadús megoldások felé nyitott, ugyanakkor a viktoriánus Amerika külsőségeit jól ismerő művész-mesterember, bizonyos Shimmel Zohar tudása.

A Baronnes of the Babylon Boulevard kép címe nyilván arra utal, hogy ezekben az években a bevándorlók tízezrei érkeztek New Yorkba teljes bábeli zűrzavart okozva. Ha hosszan, alaposan megnézzük az arcot, elbizonytalanodunk: egy fiatal nő, vagy egy szép arcú férfi néz-e vissza ránk? Eggyel több Mona Lisa-rejtély.  A háromkirályok miért vannak négyen? A kép címe: Napkeleti bölcsek (háromkirályok) Three Wise Men and the Fool. Hogy négyük közül melyik a bolond, rejtély.

Rejtély rejtély hátán.

Humboldt papagája (Humboldt’s Parrot), ez az egyik sokatmondó Zohar-fotográfia címe. 1799. június 5-én Alexander von Humboldt német geográfus és természettudós amerikai felfedezőútra indult. A legenda szerint útja során találkozott egy őslakos karib törzzsel. A törzs tagjai szelíd papagájokat tartottak háziállatként vesszőkből font kalitkákban, közülük sokat megtanítottak beszélni. Humboldt észrevette, hogy az egyik madár hangja feltűnően különbözik a többitől. Amikor megkérdezte a helyieket, hogy ez a papagáj milyen nyelven beszél, elmondták neki, hogy a madár egy szomszédos, velük ellenséges törzsé volt, akiket erőszakkal elűztek, legtöbbjüket megölték. A törzs utolsó tagjai teljes elszigeteltségben haltak meg néhány évvel korábban – magukkal víve egész kultúrájukat, és persze a nyelvüket is. Humboldt azonnal felismerte, hogy ez a teremtmény a nyelv egyetlen, még élő letéteményese, és fonetikusan rögzítette a madár által beszélt teljes szókincset. Mintegy feltámasztotta egy örökre eltűnt nyelv egy kis szeletét.

Stephen Berkman hasonlót tett, mint Humboldt a papagájával: a nedves kollódiumos eljárás rövid – mára eltűnt – korszakának lenyűgöző szépségét hozta vissza nekünk.