A 2026-os év Hajdu Tamás Keleten a helyzet még mindig változatlan című tárlatával indul, amely január végétől márciusig lesz megtekinthető. Hajdu Tamás fotói a kortárs kelet-európai vizuális kultúra markáns lenyomatai. Munkáiban a dokumentarista fotográfia hagyományai keverednek az abszurd iránti érzékenységgel, miközben képei szoros kapcsolatban állnak a posztszocialista térség esztétikai és társadalmi örökségével.

‍

‍

Kora tavasszal az olasz fotográfus Benedetta Ristori The Wall Remembers Twice című sorozata lesz látható, amelyben a közép- és kelet-európai régió emlékezetének rétegeit vizsgálja, Grúzián és Örményországon keresztül. A fotográfus analóg technikával dolgozik, képein a szovjet múlt nem múzeumi relikviaként, hanem a mindennapok élő szöveteként jelenik meg. Ristori városokat, uszodákat, lakótelepeket és játszótereket fényképez, ahol a történelem nyomai még mindig ott húzódnak a falak repedéseiben. A sorozat egyszerre dokumentatív és költői: „A projekt célja, hogy feltárja e nemzetek múltjának és jelenének viszonyát, és bemutassa, miként formálhatja a múlt a mai világot” – mondja a fotográfus.

‍

‍

‍

Májustól az ukrán származású fotográfus, Julie Poly Ukrzaliznytsia című, 2017–2019 között készült sorozatát állítjuk ki, mely az ukrán állami vasutak különleges világát tárja fel. A fényképek egyszerre dokumentaristák és stilizáltak: Poly saját elnevezése szerint „pszeudo-dokumentaristaként” állította be a képeket valódi utasok és helyszínek inspirációja alapján. Amikor a sorozat – és az azonos című kötet – először került bemutatásra, Poly új fényt vetett arra, miként ülnek össze a társadalmi rétegek, a közlekedés intézménye és az intim pillanatok egyetlen vagonban. Képei érzékenyen mutatják be azt a párhuzamot, amely a hivatalos infrastruktúra és az alulról szerveződő élet között rejtőzik. „Úgy hiszem, hogy Ukrajnában vonattal közlekedni egy eléggé pikáns élmény. Nincs még egy hely ezen a világon, ahol ennyi félmeztelen ember zötyög egymás mellett a vonaton” – állítja az alkotó.

‍

‍

‍

A nyarat Francesca Todde IUZZA című projektje indítja a PaperLab Galériában. Todde poétikus és misztikus fotósorozata a különleges, szicíliai származású írónő, Goliarda Sapienza regényei, versei, novellái, levelei és személyes feljegyzései ihletéséből született. A fotográfus a néhány fennmaradt archív portrét kiegészítve, új képeken keresztül idézi meg az írónő univerzumát, életének helyszínein fotózva. Fényképei a szavakat képekké alakítva mesélnek egy intim utazásról a szicíliai tájakon, az Etna vulkáni kövein, barokk palotákon és mitológiai alakokon keresztül. A képekben a valóság és az emlékezet rétegei egymásba olvadnak, miközben a test, a táj és az idő határai elmosódnak. A Goliarda Sapienza gyermekkori becenevét viselő, nagy sikerű fotókönyv 2024-ben jelent meg a Départ pour l'image kiadó gondozásában.

‍

‍

‍

Augusztus végén Agárdi Attila fotográfus kiállítása, aki mintegy másfél évtizede foglalkozik dagerrotípiák készítésével – a fotográfia születéséhez köthető egyik legösszetettebb és legnagyobb szakmai felkészültséget igénylő eljárással, amely az 1839-es párizsi nyilvánosságra hozatalt követően néhány hónappal Magyarországon is megjelent. A dagerrotípia elsajátítása hosszú, évekig tartó folyamat, amely rendkívüli kitartást, technikai tudást és anyagi ráfordítást kíván. A világon ma mindössze néhány tucat alkotó képes professzionális szinten dolgozni ezzel a technikával. Agárdi – amolyan kortárs alkimistaként – a fotográfia eredetéhez való visszatéréssel a képalkotás materiális és szellemi dimenzióit egyaránt láthatóvá teszi. Felvételei nemcsak a fény nosztalgikus igényű rögzítéséről szólnak, hanem a figyelem és a kézműves tudás időtállóságáról is.

‍

‍

‍

Az ősz Alice Pallot, francia fotográfus Algues Maudites/ Átkozott algák című sorozatával kezdődik a PaperLab Galériában. Pallot a breton partok zöldalgásodásán keresztül vizsgálja az antropocén sérülékeny ökoszisztémáit. Tudósokkal és ökológusokkal együttműködve tárja fel, hogyan hoz létre a szennyezésekből származó tápanyagtöbblet oxigénhiányos, halott zónákat a tengerpartokon. Képei egy olyan világba vezetnek, ahol a szépség és a pusztulás elválaszthatatlanul összefonódik. A művész a tudomány eszközeit – mikroszkópia, mintavétel, laboratóriumi tenyésztés – a fényképezés narratív eszköztárával kapcsolja össze, hogy láthatóvá tegye a szennyezés rejtett mechanizmusait. Fotográfiái egyszerre dokumentálnak és előrevetítenek egy jövőt, amelyben a természet átalakulása alapvetően formálja az emberi lét feltételeit.

‍

‍

A 2026-os évet Mathias Depardon francia fotográfus átfogó, több éven át készült sorozata zárja a PaperLab Galériában, amely a mai Törökország társadalmi és földrajzi határvidékeit kutatja. A Transanatolia című sorozat portrékon és tájképeken keresztül egy olyan országot vizsgál, amely egyszerre törekszik modernizációra miközben őrzi oszmán örökségének árnyait. Depardon a „Nagy-Törökország” peremterületeire vezet, ahol a történelem törésvonalai és a jelen változásai különös élességgel rajzolódnak ki.

‍

‍

‍