Az előadás Lengyel András konceptuális fotóhasználatát vizsgálja a hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig bezárólag, a Rózsa-presszó időszakában készült performansz- és akciófotóit, illetve fotó-alapú sokszorosított grafikáit.

Lengyel 1975-től készített olyan akciófotókat és diapozitívokat, illetve hajtott végre fotó-akciókat, melyek a fotót, mint médiumot vizsgálták, annak dokumentációs szerepét, a valóságra irányuló, manipulatív funkcióit, továbbá a képzőművészet lényegét érintő szemiotikai vonatkozásait, valamint a szerkezet, a mozgás, a tér-és időbeliség problémáit kutatva.

Ezekre a kísérletekre épültek további, égboltot, felhőket és geometrikus alakzatokat ábrázoló fotói és sokszorosított grafikái, melyeknek önálló koncepciójuk van, de a visszatérő motívumok (arc, kéz és háromszög megkettőzése, formai variációi, felhők) alapján mégis egymást átfedő tematikai csoportokat alkotnak és egymásra is vonatkoznak. A képsorokba, szekvenciákba és montázsokba szervezett ismétlődő elemek mindig másként jelennek meg, így hozva létre egy széles értelmezési tartományt, sőt több esetben az Erdély Miklós által megfogalmazott jelentéskioltás lehetőségével játszanak. Fotóinak térkezelése is sajátos: az európai hagyományban ismert térábrázolást a levegőperspektíva váltja fel esetében.

Kísérletei a fotó alapú sokszorosított grafikával szintén a hetvenes évek közepén indultak. Az állambiztonság szempontjából érzékeny terület volt a sokszorosítás, ezért korlátozták a lehetőségeket. A fotó-alapú grafika elterjedését az is nehezítette, hogy a hazai grafikus körök nem tekintették az új technikákat képzőművészeti eszköznek, ennek köszönhetően a Főiskolán az időszakban alig volt elfogadható technika az ofszet és szitanyomáshoz. A Képgrafika Tanszékén dolgozott Herczeg László grafikus, aki ipari szitanyomással is foglalkozott, Lengyel és a Raszler-osztály többi tagja tőle tanulták meg a szitázás alapjait, ami később a Makói Grafikai Művésztelepen bontakozott ki, ez volt a fotó-alapú grafika fontos színtere a hetvenes évek második felében a Pesti és a Pécsi Műhely mellett. Lengyel ofszetjei és szitanyomatai a neokonceptuális gondolkodást viszik tovább, a természet megfigyeléséből kiindulva folytatta a háromszögek és más geometrikus elemek, vagy saját testrészeinek fotózását azért, hogy a világról és a művészetről szóló téziseit megfogalmazza.

Lengyel András fotó-alapú művei fontos hozzájárulást képviselnek a neoavantgárd experimentális fotó történetéhez.

‍

Üveges Krisztina művészettörténész, kurátor, 2000 óta a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum munkatársa művészettörténészként, 2012 óta a Múzeum kortárs művészeti szakkönyvtárának könyvtárosa is.
Kutatásainak az egyik fő fókuszpontja a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek magyar és nemzetközi képzőművészeti fotóhasználata, annak performatív és mediális aspektusai, illetve megjelenése a sokszorosított grafikában.
Rendszeresen publikál a szakmai sajtóban.