A galériák és művészeti intézmények gyakran mérik, hogy látogatóik mennyi időt szánnak egy-egy műtárgyra. A statisztikák mindeközben azt mutatják, hogy ez az idő meglepően csekély. A fotó- és más kiállítások esetében a képek előtti jelenlét ugyanakkor nem mérhető pusztán másodpercek számában. A fotográfia médiuma például gyakran sorozatokban gondolkodik, térbeli szerveződésben működik, a nézői figyelem időbelisége így sajátos ritmust követ. Jelen esszé – néhány személyes megfigyeléssel kiegészítve – a kutatások eredményeit és a fotókiállítások befogadási sajátosságait vizsgálja.