A honi művészeti szcénát a videó, mint új kép és új médium az 1970-es évek közepén-második felében érte el. Keletről nézve korán, nyugatról nézve későn. A magyar videózás kezdeteinek nincs jelentős irodalma, rövid összegzését először Beke László végezte el 1985-ös, stockholmi videófesztivál alkalmából tartott előadásában (később megjelent a Video alfa című kötetben), majd más szempontból 1987-ben a dortmundi Offensive Video Kunst meghívása nyomán jelen sorok írója vizsgálta a helyzetet Ernst und schon című előadásában („Még és már” magyarul olvasható a Kossuth Mozi 1988-as Videoművészet kiadványában). Kronologiai áttekintésre az első (és utolsó) magyar videóinstallációs kiállítás katalógusában került sor: Sub voce, 1991. (http://www.c3.hu/c3/publications/index_en.php?kiid=6)

A fotográfia és a film mellett a videó volt a harmadik új technikai képfajta, mely az 1970-es évek második felében a hazai képzőművészek számára is fokozatosan elérhetővé vált, használatba vétetett, nagyrészt a művészet funkcióváltása jegyében. A videóval megtapasztalható a jelen távolsága, vagyis az ún. „valóság” és képe mint „párhuzamos jelenidők” egyszerre érzékelhetők. Ezen túl a kép és a hang szinkronban rögzíthető, azonnal visszajátszható, amihez harmadik újdonságként kapcsolódik a visszacsatolás vagy alagút-effektus (a „végtelen kép”), a saját monitorára fordított kamera – „nézem, amit látok, látom amit nézek” – lehetősége. Bár a fraktálstruktúra a következő évtized divatja lesz, a videótükör fizikai szellemének hatása számos mediális alkotásnál nyilvánvaló.

A rekurzív folyamatok / műveletek önhasonló módon sokszorozzák saját magukat, illetve valamely objekt, kép, vagy egy adott halmaz elemeit. Az öntükröző – mise-en-abyme – ismétlés, a végtelen képvándorlás speciális esete legegyszerűbben, egyúttal leglátványosabban a videóval mutatható meg – s ez talán a médium legfontosabb újdonsága.

Kérdés lehet, kik és hol találkozhattak az új eszközzel? Milyen videoműveket láthattak a magyar művészek? Milyen információk jelentek meg a magyar nyelvű sajtóban az 1970-es években? Kik, mikor, hol és hogyan készíthettek videó műveket?

CV

Peternák Miklós Esztergomban született, az ELTE történelem–művészettörténet szakán diplomázott, a művészettörténet tudomány kandidátusa (Tudomány és művészet – új médiumok, 1994). Tagja volt a Balázs Béla Stúdiónak (1981-87) és az Indigo csoportnak. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia tanszékének vezetője megalapításától 2021-ig, a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány igazgatója (1997-től). Fotó- és filmtörténettel, képelmélettel, az új, technikai médiumok történetével, elméletével, művészeti vonatkozásaival foglalkozik. Több kiállítás illetve kísérleti film és videó rendezője (A fény képeiről, 1989, http://catalog.c3.hu/, A felejtés emlékei, „És mégis mozi a föld!” IMXXX – Intermédia Retrospektív)

‍