A kezdetek

A XX. századi francia női fotográfia egyik meghatározó alakja Nora Dumas, Telkes Nóra néven született, 1890. augusztus 20-án Budapesten. Miután a családja 1907-ben nemesi rangot kapott, a Kelenföldi Telkes Nóra nevet is használta. Az Egyesült Államokban töltött évei alatt néhány dokumentumban az Eleonore T. Dumas név is feltűnik, svájci és franciaországi életében azonban hivatlosan a Nora de Telkes nevet viselte, az egyetemes fotótörténetbe pedig Nora Dumas néven vonult be. A család I. kerületi, tabáni otthonában, az Attila utca 135–137. szám alatti házban látta meg a napvilágot. Édesapja Telkes Simon, édesanyja Szonnert Mária volt. Születése nem zajlott komplikációk nélkül: a szülést Ambrosits Erzsébet bába vezette, édesanyja pedig súlyosan megbetegedett, és későbbi leveleiben úgy emlékezett vissza, hogy „Nora születése után halálos beteg lettem”. Nora a család tizenegyedik, egyben legfiatalabb gyermeke volt.

Két testvére csecsemőkorában meghalt, nyolcan – Dezső, Ernő, Aladár, Ágnes, Ilona, Béla, Ibolya és Magda – érték meg a felnőttkort. Az unitárius vallás szerint 1890. december 8-án keresztelték meg a budapesti Nagy Ignác utcai unitárius templomban. A szertartást Derzsi Károly lelkész végezte, keresztszülei pedig Ürmössy Miklós miniszteri titkár és Derzsi Károly felesége voltak. Ugyanezen a napon keresztelték meg Nora négy idősebb nővérét, valamint egyik unokatestvérét is.

Szonnert Mária és a család nicaraguai kapcsolata

Nora édesanyjának, Szonnert Máriának édesapja, Ferdinand Sonnert egy sziléziai faluból, Niklasdorfból származott, amelyet ma Mikulovicének hívnak, és a csehországi Okres Jeseník járás területén található. Nora anyai nagyanyja Szabó Mária volt, aki Budapestről származott. Szonnert Mária 1853. szeptember 4-én Budapesten született törvénytelen gyermekként. Korai éveiről keveset tudunk. A családi legenda szerint Mária I. Ferenc József magyar király szeretője volt, és első két fia nem férjétől, Telkes Simontól, hanem Ferenc Józseftől született. A történet szerint a király több ingatlant és földbirtokot is Máriának ajándékozott. Ferdinand Sonnert ajtónállóként szolgált a budavári királyi palotában, így elképzelhető, hogy a család ismerhette Ferenc Józsefet, ugyanakkor semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy Máriának viszonya lett volna a királlyal, vagy hogy bármilyen ajándékot kapott volna tőle. Nora szülei a zsidó vallás szertartása szerint 1872. november 15-én kötöttek házasságot. Ekkor Máriának és Simonnak már két törvénytelen fia, Dezső és Ernő is megszületett. Mária római katolikusként született, majd 1870 körül áttért a zsidó hitre. Később, 1883 körül férjével együtt az unitárius vallást választotta. Az unitárius házassági szertartásra ezt követően, 1883. augusztus 9-én került sor a budapesti Nagy Ignác utcai unitárius templomban. Mária és Telkes Simon házassága Nora születése után megromlott. A fennmaradt családi levelezés alapján olyan kapcsolat képe rajzolódik ki, amely ekkorra már inkább csak formálisan létezett. Mária 1893 után Párizs és Budapest között ingázott, Simonnal pedig levélben tartotta a kapcsolatot, aki eközben Fenyőházán élt.

1907-ben Mária magához vette unokáját, Raáb Évát, aki Telkes Ágnes – Nora legidősebb nővére – és Dr. Raáb Vilmos gyermeke, valamint a család madagaszkári hittérítő útjának egyetlen túlélője volt. A szülők a hazafelé tartó hajóúton sárgalázban haltak meg. Évára az utazás során az egyik magyar utas vigyázott addig, amíg nagymamája, Mária Marseille-be nem érkezett, hogy átvegye a gondozását. Ezt követően a nagymama és unokája Párizsban éltek. Mária és a család több tagja 1911. augusztus 10-én hagyta el Franciaországot, és New York és New Orleans érintésével Nicaraguába utazott. A csoportot Nora édesanyja mellett testvére, Telkes Ilona, Ilona két gyermeke – Kaszab Máté és Kaszab Tibor –, továbbá Raáb Éva és egy másik unokatestvér családja alkotta.

A kivándorlás okai nem ismertek, a család nicaraguai kapcsolatai azonban Nora testvérén, Ibolyán keresztül alakultak ki. Ibolya amerikai férjének, James Deitricknek jelentős nicaraguai üzleti érdekeltségei voltak. Szülei és testvérei is Nicaraguában éltek, emellett szoros kapcsolatot ápolt az ország legmagasabb rangú állami tisztviselőivel. Egy időben egy kikötőváros is az ő nevét viselte: Port Deitrick. Nagy valószínűséggel Mária elsősorban üzleti lehetőséget látott a kivándorlásban. Későbbi üzleti levelezéséből megállapítható, hogy a banánültetvény jövedelmező befektetésnek bizonyult. Mária folyamatosan támogatta gyermekeit, rendszeresen küldött számukra pénzt, és üzleti tanácsokkal is ellátta őket.

A családot már Nora bátyja, Telkes Béla várta Nicaraguában, aki a Magyar Ültetvényes Részvénytársaság kiküldöttjeként dolgozott az országban. A társaság James Deitrick közreműködésével jött létre, és a Telkes családnak is több érdekeltsége volt benne. Mária egy 240 holdas banánültetvényt vásárolt, amelynek működtetésében Béla segítségével vett részt. Bélát 1915-ben a helyi indiánok megölték, amikor egy mahagónifa-szállítmányt próbált a folyón úsztatva eljuttatni a közeli városba. A családi visszaemlékezések szerint a dzsungelben megtámadták és lefejezték. Később Ilona kapcsolódott be a családi vállalkozás irányításába, és miután az 1920-as évek elején megbetegedett, testvére, Dezső is kivándorolt Budapestről, hátrahagyva családját, és csatlakozott a családi üzlethez.

Mária 1927. február 3-án halt meg Bluefieldsben. Ilona 1928-ban az Egyesült Államokba emigrált, Dezső pedig a Telkes család utolsó tagjaként maradt Nicaraguában; ő 1929-ben halt meg Bluefieldsben. Az, hogy Nora meglátogatta-e édesanyját Nicaraguában, a családi visszaemlékezések alapján nem dönthető el egyértelműen. Egyes családtagok úgy emlékeztek, hogy Nora Nicaraguában és Guatemalában is járt, ahol meglátogatta rokonait, és kiválóan főzött. A különböző archívumokban fellelhető utazási dokumentumok alapján azonban a családból csak Ibolya és Magda látogatott Közép-Amerikába. Lehetséges, hogy a családtagok több évtized elteltével Magdát összekeverték Norával.

Telkes Simon és Fenyőháza

Nora édesapja Rubin Simon néven született Szegeden 1845. szeptember 16-án. Édesapja a szatócs-kereskedő Náthán Simon, édesanyja Seelig Katalin volt. Iskoláit Szegeden és Budapesten végezte. Később a Statisztikai Hivatal munkatársa lett, majd a kereskedelemügyi magyar királyi minisztérium IV. 2. ügyosztályában (vám- és külkereskedelmi osztály) statisztikai előadóként dolgozott. Az 1878-as párizsi világkiállítás magyar osztályának a kormány által kinevezett felügyelője volt. 1880-ban megalapította a Névmagyarosító Társaságot, amelynek elnöke is lett. Rubin családi nevét 1881-ben változtatta Telkesre. 1899. február 1-jén megkapta a Ferencz József-rend lovagkeresztjét, 1907. szeptember 17-én pedig a király magyar nemességet adományozott számára kelenföldi előnévvel.

Simon 1883. február 9-én elhagyta a zsidó vallást, és áttért az unitárius hitre. Ugyanezen év augusztusában feleségül vette Szonnert Máriát. Az utolsó gyermek, Nora születése után kapcsolatuk fokozatosan megromlott, Simon pedig egyre több időt töltött Fenyőházán, ahol a családnak egy nagy nyaralója volt. A trianoni békeszerződést követő években már nem akarta elhagyni a nyaralót, mert attól tartott, hogy ha egyszer elutazik, többé nem engedik vissza a már Csehszlovákiához tartozó településre. Simon 1932. december 29-én halt meg Fenyőházán. Ekkor a település neve már Ľubochňa volt, és Csehszlovákiához tartozott. Halálát érelmeszesedés okozta, amellyel hosszú évek óta küzdött. A helyi temetőben helyezték örök nyugalomra, sírja azonban később egy útépítés következtében megsemmisült.

Testvérei

Nora és legidősebb bátyja, Dezső között húsz év korkülönbség volt. A családi levelezés alapján szoros kapcsolat fűzte őket egymáshoz; viszonyuk talán leginkább egy apa–lánya kapcsolathoz hasonlítható. Dezső Budapesten élt, itt alapított családot és újságíróként dolgozott. Később családja nélkül Nicaraguába vándorolt ki, ahol haláláig élt. Leszármazottjai ma Magyarországon és az Egyesült Államokban élnek.

Ernő a Külügyminisztériumban dolgozott sajtóelőadóként. Budapesten élt, az első világháborúban orosz hadifogságba került, később Budapesten halt meg.

Aladár szintén Budapesten élt, és 1942-ben halt meg. Leánya Telkes Mária volt, a magyar származású amerikai tudós és feltaláló, a napenergia-kutatás egyik úttörője, aki Nora unokatestvére volt.
Ágnes, Nora legidősebb nővére, fiatalon hunyt el egy hittérítő út során. Leánya, Raáb Éva a Telkes családnál maradt, később Nicaraguába, onnan pedig az Egyesült Államokba emigrált. Leszármazottjai ma az Egyesült Államokban élnek.

Ilona Kaszab Miklós építész felesége lett. Édesanyjával együtt Nicaraguába vándorolt később az Egyesült Államokban telepedett le. 1931-ben halt meg Los Angelesben. Két gyermeke, Máté és Tibor is vele tartott az emigrációban, később férje is csatlakozott hozzájuk. Máté később Matthew Kaszab néven vált a Baháʼí hit jelentős térítőjévé. Panamában és Nicaraguában tevékenykedett, fiatalon halt meg Texasban.
Tibor fotográfus lett, és a családi legenda szerint a spanyol polgárháborúban vesztette életét.

Ilona harmadik gyermeke, Judith Silvia egy guatemalai ügyvéddel folytatott szerelmi kapcsolatból született New Orleansban. Ilona halála után Guatemalában, édesapja családjánál nőtt fel. Leszármazottjai ma Guatemalában és az Egyesült Államokban élnek.

Béla, a család legfiatalabb fia, a Kolozsvári Unitárius Papnevelő Intézetben végzett. Költőként és íróként is tevékenykedett. Később a családdal együtt Nicaraguában élt, ahol 1915-ben halt meg. Nicaraguában született leánya később az Egyesült Államokba vándorolt ki, leszármazottjai pedig ma Pittsburgh környékén élnek.

Ibolya egy amerikai milliomos felesége lett. New Yorkban és Texasban élt, 1969-ben Dallasban halt meg, leszármazottak nélkül.

Magda a párizsi Sorbonne-on szerzett orvosi diplomát. Az első világháború kitörése után, miután Franciaországban Nórával együtt internálótáborba került, az Egyesült Államokba emigrált. Itt férjhez ment, fia született, majd röntgenorvosként dolgozott Dallasban. 1966-ban halt meg. Leszármazottjai ma Floridában élnek.

A családi visszaemlékezések és a fennmaradt levelezés alapján Nora Magdával és Ibolyával állt a legközelebbi kapcsolatban. Rendszeresen leveleztek, gyakran telefonáltak, később pedig többször is meglátogatták egymást Franciaországban és az Egyesült Államokban.

Nora gyermek és ifjúkora

Nora feltehetően kíváncsi és eleven gyermek volt. Gyermekkoráról azonban nagyon keveset tudunk, fennmaradt egy levél, ahol Telkes Simon így ír róla: „Nora csak szaladgál és folyamatos kérdéseivel untatja az embereket.” Nora az I. kerületi Koronaőr utcai községi polgári leányiskolába járt. Az első években jó tanuló volt, általános osztályzata 4-es volt. Később azonban tudjuk, hogy 1901-ben pótvizsgára kötelezték, és ennek ellenére osztályt kellett ismételnie. 1903-ban átiratkozott a II. kerületi községi nyilvános polgári leányiskolába, ahol az utolsó két tanévet végezte el. 1904-ben ismét pótvizsgáznia kellett, amelynek lehetőségét nővére, Magda eszközölte ki az iskola igazgatójánál. Ebben az iskolában tagja volt az iskolai színjátszó csoportnak is. Később a Tóth Elemér-féle Zeneiskola zongoraszakán tanult, és 1907–1908-ban több növendékhangversenyen is fellépett. 1908 szeptemberétől már édesanyjával Párizsban élt. 1908. október 10-én részt vett az aradi vértanúk emlékére rendezett párizsi megemlékezésen, ahol Zempléni Árpád Kufsteini foglyok című költeményét adta elő. 1910-ben Nora Budapestre érkezett unokaöccseinek keresztelőjére. A Kaszab gyermekeket unitárius szertartás szerint keresztelték meg, Tibor keresztanyja pedig Nora lett, ugyanabban a templomban, ahol őt is megkeresztelték.

Ekkorra Magda nővére is Párizsban élt, ahol 1908 és 1914 között a Sorbonne-on orvosi tanulmányokat folytatott. Szonnert Mária levelezésében a 6 Rue Bosio címet adta meg lakóhelyként. Valószínű, hogy Nora és Magda is itt lakott, és 1907-től unokatestvérük, Raáb Éva is nagymamájával élt ezen a címen. Körülbelül 1910-ben a család a 30 Rue d'Ulm címre költözött.

A család feltehetően egy italkereskedés működtetésében volt érdekelt. Erre Szonnert Mária levelezésében használt levélpapír alapján következtethetünk, amelyen a Vines Telkes & Cie fejléc szerepel. Erre vonatkozóan azonban más bizonyíték jelenleg nem ismert.

Nora édesanyja 1911-ben elhagyta Párizst, és a nicaraguai Bluefieldsbe költözött. Nora korai párizsi éveiről kevés adat maradt fenn. 1912 és 1914 között ő is beiratkozott a Sorbonne-ra, ahol francia irodalmat hallgatott. Az általa elvégzett négy szemeszter a XIV–XIX. századi francia irodalomra összpontosított.

Egy későbbi munkahelyre benyújtott rövid önéletrajzból azt is tudjuk, hogy ebben az időszakban rendszeresen látogatta a párizsi Bibliothèque Sainte-Geneviève könyvtárat.

Valószínűleg ezekben az években ismerte meg későbbi férjét, a svájci Adrien Émilé Dumast. Kapcsolatuk első ismert bizonyítéka egy képeslap, amelyet Adrien 1913 januárjában küldött Párizsból Londonba Norának, amikor az nővérét, Ibolyát látogatta meg. A képeslap szövegéből már egy kibontakozó szerelem jelei olvashatók ki.

Adrien és Nora

Adrien Émilé Dumas 1890-ben született Genfben, egy svájci protestáns polgári család második gyermekeként. Bátyja, Étienne Dumas két évvel volt idősebb nála, és haláláig nagyon szoros kapcsolat fűzte össze őket. Étienne 1954-ben autóbalesetben halt meg. Édesapja, Émile Dumas pénzügyi területen dolgozott, míg édesanyja, Elisa Martha Rosa Schnaufer a háztartást vezette és gyermekeit nevelte. Édesapja az 1900-as évek elején meghalt, ami nehéz anyagi helyzetbe hozta a családot. Adrien ezért elhatározta, hogy Párizsban tanul építészetet, és ott vállal munkát, hogy támogathassa édesanyját.

1910-ben végzett a Genfi Művészeti Iskolában, ezt követően 1910 és 1914 között a Párizsi Képzőművészeti Főiskolán tanult építészetet Julien Flegenheimer és Léon Jaussely tanítványaként. 1914 elején már Jacques Gréber párizsi irodájában dolgozott.

Nora és Adrien feltehetően az egyetemen vagy a könyvtárban ismerkedtek meg. Elképzelhető, hogy ekkor már együtt éltek a 12 Rue Tournefort alatti lakásban, amelyet Adrien bérelt.

Az első világháború gyökeres fordulatot hozott mindkettejük életében. Nórát és nővérét, Magdát mint ellenséges állam polgárait 1914 augusztusában letartóztatták, és egy külföldiek számára fenntartott internálótáborba szállították. Nora és Magda 1914 augusztusának végén érkezett meg az Indre megyében, Közép-Franciaországban található argentoni táborba, amelyet elsősorban az Osztrák–Magyar Monarchia állampolgárai számára hoztak létre. A családi levelezésből kiderül, hogy Nora sógora, James Deitrick a párizsi nicaraguai konzul segítségével próbálta elérni a két nő szabadon bocsátását. A család más tagjai is különböző csatornákon igyekeztek segítséget szerezni: többek között a német–amerikai pszichológust, Hugo Münsterberget is megkeresték azzal a kéréssel, hogy járjon közbe érdekükben. Magda 1914. szeptember 7-én kapta meg az engedélyt arra, hogy az Egyesült Államokba utazhasson. A tábor archívuma azonban rendkívül hiányos. A fennmaradt dokumentumok alapján úgy tűnik, hogy a lányok internálásuk idején sem csomagokat nem kaphattak, sem látogatókat nem fogadhattak.

Nora és Magda 1914. november 21-én szabadult a táborból. A tábor nyilvántartása szerint Nora Limoges-on keresztül utazott Svájcba, és november 26-án érkezett meg Genfbe Adrienhez. Magda ezzel szemben 1914. november 29-én Le Havre-ból hajóval az Egyesült Államokba indult.

Nora és Adrien Genfben, a 4 Rue de la Halle alatt éltek, és rendszeresen látogatták a Genfi Könyvtárat. A könyvtár nyilvántartása szerint Nora 1915. január 15. és augusztus 1. között szinte minden nap megfordult ott.

1915 augusztusában Genfből Koppenhágába utazott, hogy nővérével, Ibolyával és annak férjével együtt az Egyesült Államokba hajózzanak. Eredetileg augusztus 12-én indultak volna, ezt a hajót azonban lekésték, így végül augusztus 19-én tudtak útnak indulni. Szeptember 2-án érkeztek New Yorkba, ahonnan Nora a New York állambeli Schenectadybe utazott Magda nővéréhez. Magda ekkor a General Motors helyi gyárában dolgozott üzemorvosként.

A következő években Nora New York és Schenectady között ingázott. New Yorkban a 33 Convent Avenue címen lakott. 1915 novemberében megérkezett Nicaraguából Kaszab Máté és Raáb Éva is, akiket nagymamájuk küldött az Egyesült Államokba tanulni. A következő években hol Noránál, hol Magdánál laktak, és különböző bentlakásos iskolákban folytatták tanulmányaikat.

Adrien 1916 augusztusában érkezett New Yorkba, ahol segédként helyezkedett el egy építészirodában. 1917 elején a pár a 252 W 91st szám alá költözött. Nora és Adrien 1917. szeptember 13-án házasodtak össze a manhattani városházán. Ettől kezdve Nora a Nora Dumas nevet használta.

Az esküvő után ismét új lakásba költöztek, új címük a 66 Port St. volt. Nora ekkor francia tolmácsként dolgozott, Adrien pedig már egy manhattani építészirodában építészként tevékenykedett. Később ismét lakóhelyet változtattak, és a 18 Charles Street, Apt. 23. alá költöztek, ahol Kaszab Máté is velük élt.

1920 májusában Nora keresztfia, Tibor is megérkezett Nicaraguából, hogy megkezdje amerikai tanulmányait. Az első hetekben Noráéknál lakott. Nora ekkor már gyorsíróként dolgozott Manhattanben.

1920 júniusában a házaspár újabb nagy változás mellett döntött: Clevelandbe költöztek. Adrien a clevelandi városházán kapott állást építészsegédként. Első lakcímük az 1758 East 63rd St. volt, ahol feltehetően csupán egy szobát béreltek, mivel ugyanazon a címen legalább még öt ember lakott. Később az 1407 East 82nd St. alatti másik bérházba költöztek.

Nora 1921. február 15-től a clevelandi közösségi könyvtár oktatásügyi részlegén dolgozott gyakornokként. Éves fizetése 840 dollár volt. Munkaviszonya 1921. október 1-jén ért véget. Valószínűleg Cleveland jelentette Nora és Adrien amerikai életének utolsó állomását, innen már Európába költöztek vissza. Adrien évtizedekkel később is nagy lelkesedéssel mesélt unokaöccseinek az amerikai Középnyugatról. Mindig felidézte, milyen lenyűgöző élményt jelentett számára az a végtelen tér, amely először tárult a szeme elé Cleveland felé utazva.

Párizs és Moisson

1922 júniusában Adrien testvérével és annak feleségével együtt már Párizsból érkeztek Fenyőházára, hogy meglátogassák Telkes Simont, szeptemberben pedig visszatértek Párizsba. 1923 nyarán újabb hosszú vakáció következett: hat hetet töltöttek Fenyőházán Simonnal.

Telkes Simon egyik leveléből tudjuk, hogy kezdetben egy szobát béreltek, amelyet ő „bútorozott hónapos szobának” nevezett, egy nem túl előkelő párizsi városrészben. Később ugyan lakást béreltek, de ezt is csak jelentős anyagi áldozatok árán tudták fenntartani. Anyagi helyzetüket jól érzékelteti egy családi történet: amikor Ibolya néhány hónapig Párizsban élt, Adrien hetente lakbért fizettetett vele. Simon ezt egyik levelében így kommentálta: „Adrien heves, akaratos, szenvedélyes.”

A következő két évtized Párizsban sok tekintetben nehéz időszakot jelentett a házaspár számára. Gyakran küzdöttek anyagi gondokkal, és rendszeresen számíthattak Magda, valamint Nora édesanyjának anyagi támogatására. Később azonban helyzetük fokozatosan stabilizálódott, és sikerült saját párizsi lakást, valamint egy vidéki házat is vásárolniuk.  

Az 1920-as években Adrien különböző párizsi építészirodákban – Barbaud, Bidard és Greber mellett – dolgozott, a nagy gazdasági világválság idején azonban valamennyi állását elveszítette. Nora 1925 decemberében már Ergy Landau műtermében dolgozott asszisztensként. Erről ismét Telkes Simon egyik levele tudósít, amelyben azt írja, hogy Nora keményen dolgozik a műteremben. Valószínűleg ebben az időszakban kezdett el mind Nora, mind Adrien komolyabban érdeklődni a fotográfia iránt. Adrien 1925. szeptember 24-én megnyerte a londoni The Guardian nyaralás témájú fotópályázatát egy, a Bietschhorn csúcsáról készült felvételével, amelyet Schneider Xenar objektívvel felszerelt fényképezőgéppel készített. Ugyancsak ezekben az években vásárolták meg párizsi lakásukat az V. kerületben, az 54 Rue Lhomond alatt. Ez a cím később Nora fényképeinek hátoldalán szereplő bélyegzőn is megjelenik. A lakáshoz egy kis földszinti műhely is tartozott, amely Adrien építészeti munkáját szolgálta. Nora unokaöccsének visszaemlékezése szerint Nora ebben a műhelyben hívta elő fényképeit. Bár a lakás csak néhány perc sétára van a Rue Mouffetard piactól, azonban a környék ekkor még nem számított Párizs előkelő negyedei közé, ugyanakkor népszerű volt a viszonylag megfizethető lakásárak miatt. Nora és Adrien anyagi lehetőségei nem tették lehetővé, hogy elegánsabb városrészben vásároljanak lakást. A családi visszaemlékezések szerint Nora emiatt időnként feszélyezve érezte magát, hiszen barátaik közül sokan Párizs jóval előkelőbb negyedeiben éltek. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy egy vidéki ház vásárlása mellett döntöttek. Az Île-de-France régióban, Párizstól mintegy ötven kilométerre fekvő Moissonban 1928-ban vásároltak meg egy régi parasztházat. Adrien egyik unokahúga később úgy emlékezett vissza, hogy a ház egyik legfontosabb szerepe az volt, hogy festői környezetben fogadhassák művészbarátaikat a hétvégeken.

A belső tereket nagy gondossággal alakították ki. A családi visszaemlékezések szerint hosszú kutatómunka után válogatták össze a rusztikus bútorokat, amelyek meghatározták a ház hangulatát. Az ingatlan az évek során jelentős átalakuláson ment keresztül. Az eredeti, 9 Rue de l'Abreuvoir alatti telek területe a helyi adózási iratok és telekkönyvek alapján fokozatosan bővült. Először 1934-ben vásároltak meg egy szomszédos telket, majd 1943-ban és 1949-ben újabb kisebb területekkel növelték birtokukat. Több melléképületet lebontottak, helyükön kertet alakítottak ki, amely az évek során jelentős méretűvé vált.

A ház mai állapota és a kert elrendezése már jelentősen eltér attól, amelyet Adrien és Nora kialakított. A korabeli fényképek és családi visszaemlékezések alapján egy jóval rendezettebb, gondosan megtervezett környezet tárul elénk.

Mivel a ház csupán néhány percnyi sétára feküdt a Szajnától, Adrien egy csónakot is vásárolt, amellyel nemcsak hajóztak a folyón, hanem a túlsó partra is át tudtak kelni. A csónakot az 1950-es évek elejéig használták. Ezt követően a Szajna ezen a szakaszon annyira megnövekedett hajóforgalma miatt már nem tartották biztonságosnak a használatát, bár a csónak még évekig a folyóparton horgonyzott. Adrien egyik unokahúga szerint végül 1957–1958 körül adhatták el. A csónak története jól érzékelteti, hogy Moisson nem egyszerű nyaraló volt számukra, hanem valódi otthon, amelynek mindennapjai szorosan összefonódtak a Szajnával és a környező tájjal.

1946-ban barátjuk, a svájci festő Christian Laely is házat vásárolt Moissonban, így a Dumas házaspár közvetlen szomszédja lett. A Dumas házaspár és Christian egy svájci nyaralás során ismerkedtek meg az 1930-as évek elején, barátságuk pedig életük végéig megmaradt.

Az a döntés, hogy életük egy részét Moissonban töltik, hosszú időre meghatározta Nora fotográfusi pályájának irányát. Ebben a Szajna menti kis faluban olyan paraszti világra talált, amely addig jórészt kívül esett a francia fotográfusok érdeklődésén.

Alan Myers emlékei szerint az 1930-as évek elején Adriennek nem volt munkája, és Nora fotográfiai megrendeléseiből éltek. Nora 50 frankot számolt fel egy fotóért. Ekkoriban Adrien is sok virág- és csendéletfotót, valamint építészeti felvételt készített, ezeket azonban nem tudta értékesíteni.

Adrien az 1930-as évek közepén új állást kapott az Omniom Lyonnais városrendezési konzorciumnál. Építészként olyan munkákon dolgozott, mint a Hautes-Alpes régió vízerőművei, később pedig tanácsadóként sokat utazott görögországi vízerőművek kivitelezéséhez. Ezekre az utakra Nora is elkísérte. Egy ilyen út során találkoztak a Malicopoulos házaspárral, akikkel nagyon szoros barátságot kötöttek, és később rendszeresen látogatták egymást. Stephanos mérnök volt, felesége, Nelly pedig az Athéni Benaki Múzeum fotóarchívumában dolgozott.

Közeli barátaik közé tartozott a Varga család is, akikkel az 1920-as évek elején ismerkedtek meg. Egyik fiuknak, Pierrenek Nora volt a keresztanyja. A másik fiú, Jean Claude Varga úgy emlékezett vissza Norára, hogy ő vezette be a fotográfiába, első nagyításait pedig Nora stúdiójában, vele közösen hívta elő. Nora baráti köre ebben az időben főként a párizsi művészvilágból került ki. Közeli barátságot ápolt Yllával és Ergy Landauval, nemcsak munkakapcsolatban álltak egymással. Mindketten sok hétvégét töltöttek a moissoni házban. Nora gyakran részt vett az Ergy Landau műtermében heti rendszerességgel tartott szalonokon is, ahová főként közép-kelet-európai emigráns művészek jártak. Rendszeresen megfordult a Select kávéházban, amely a magyar emigránsok egyik kedvelt találkozóhelye volt, és valószínűleg a Le Dôme kávéházban is, ahol az úgynevezett „Magyar asztal” körül gyülekeztek a magyar emigráns művészet legjelentősebb képviselői. Közeli barátságot ápolt Beöthy Steiner Annával is, akinek segítségével számos képét sikerült eladnia Carl Lászlónak, a magyar származású svájci műgyűjtőnek.

Raymond Grossettel és Charles Radóval szintén nagyon jó kapcsolatban voltak; ők a RAPHO ügynökségen keresztül képviselték Norát. Georges Sirot, a fotográfiára specializálódott francia műgyűjtő is közeli barátjuk volt. Sirot nagynénje több Nora-felvételen is feltűnik. A fotográfusok közül Olga Seybert, Émile Savitry, Brassaï, Kertész, Emeric Feher, François Kollar és Moholy-Nagy tartozott az ismeretségi körébe.

A második világháború kitörése után a házaspár főként Moissonban tartózkodott. Közeli barátaik közül ekkorra már sokan elmenekültek: Ylla és Charles Rado Amerikába távozott, Ergy Landau pedig Párizsban bujkált. Mielőtt Rado elhagyta Franciaországot, egy kis fadobozt bízott Norára. Nora Moissonba vitte a dobozt, és a műhelyben, a kandalló mellett álló ládában rejtette el. Később, amikor a német csapatok megszállták Franciaországot, és néhány német katona a moissoni házban volt elszállásolva, valószínűleg sokat ültek ezen a ládán. A dobozt azonban nem fedezték fel. Rado a háború után visszakapta, és amikor megmutatta Norának, mi volt benne, Nora nagyon meglepődött: a doboz tele volt arannyal. Valószínűleg Rado később ebből az aranyból finanszírozta az amerikai Rapho Guillumette Pictures munkáját.

Párizs 1940. június 14-i német megszállása után ők is elindultak Dél-Franciaország felé. A család egyik ágának visszaemlékezése szerint kerékpárral menekültek, míg más családtagok úgy emlékeztek, hogy bár valóban kerékpárral indultak el, végül Svájcban vészelték át a második világháborút.

A második világháború után a Dumas házaspár sok időt töltött Svájcban, Adrien öccsének cransi nyaralójában. A család rendszerint itt találkozott nyaranta, és innen indultak svájci utazásaikra Valaisba, Graubündenbe és a Berni-felvidékre.

1951 szeptemberében a Dumas házaspár két hónapot töltött az Egyesült Államokban, New Yorkban és Texasban. New Yorkban Yllával és több régi barátjukkal találkoztak, innen Dallasba utaztak, ahol Nora nővéreit, Ibolyát és Magdát látogatták meg. Nora sokat fényképezett ezen az úton. Riportot készített a francia Rapport magazin számára a texasi életről és iskolákról, amely 1952-ben jelent meg.

Az egyik helyi lap is készített egy riportot Noráról, amikor meglátogatta a Longview nevű kisvárost, amely Dallastól körülbelül kétórányi autóútra fekszik. A riportban beszámoltak arról, hogy Nora sok felvételt készített a helyi mezőgazdasági munkákról, és ezeket összehasonlították Franciaországban, az 1930-as években készített, mezőgazdasági munkákat ábrázoló falusi képeivel. Brassaï egy 1951. november 18-án feleségének írott levelében megemlíti Nora texasi útját: „Péntek este Grosset-nál volt összejövetel Nora Dumasék tiszteletére, akik hazatértek texasi útjukról. Ott voltak Savitryék és P. Durant-Ruel is.”

Magda 1954 nyarát Norával és Adriennel töltötte Nernierben.

Az 1950-es évek közepén, amikor már mindketten nyugdíjasok voltak, elhatározták, hogy vidékre költöznek, hogy minél közelebb legyenek Adrien családjához. A francia nyugdíjszabályozás miatt azonban – ahhoz, hogy Adrien megkapja francia nyugdíját – Franciaországban kellett maradniuk, így nem költözhettek Svájcba. Ezért a Genfi-tó partján szerettek volna házat vásárolni: Franciaországban maradtak, de a svájci rokonok közvetlen közelében.

A párizsi lakást és a stúdiót, valamint a moissoni házat el kellett adniuk, hogy ezt anyagilag megengedhessék maguknak. Ennek ellenére sem tudták megvásárolni a számukra ideális telket, mert Nora mindenképpen vízparti ingatlant szeretett volna. Mivel ezt nem engedhették meg maguknak, kompromisszumot kellett kötniük, és végül egy nernieri ingatlanra esett a választásuk.

Nernier ekkoriban kis halászfalu volt, ahol már több művész is élt. A telket az 1950-es évek közepén vásárolták meg, és Adrien erre tervezte meg az elképzeléseiknek megfelelő házat. A telek a 3 Allée de Rives címen található, alig ötpercnyi sétára a Genfi-tótól. Később, 1962-ben párizsi barátaik, a Varga házaspár is vásárolt egy telket Nernierben, mindössze néhány percre az ő házuktól, és Adrien tervezte meg az ő házukat is.

Nora mindenképpen szeretett volna egy nagy műhelyt, ahol új szenvedélyének, a faliszőnyeg-készítésnek élhetett. A családi emlékezet szerint az 1950-es évek második felétől már nem fényképezett, hanem művészi kreativitását faliszőnyegek készítésében bontakoztatta ki. Egyik unokahúga szerint számos közel-keleti és észak-afrikai mintázatú faliszőnyeget készített. A mintákat algériai utazásaik során gyűjtötték össze: Adrien lerajzolta őket, Nora pedig faliszőnyegein keltette életre ezeket a motívumokat.

Az 1960-as években a téli hónapokat főként a Francia Riviérán töltötték. Nagyon szerették Mentont, és sok időt töltöttek a Baleár-szigeteken, elsősorban Palma de Mallorcában.

Norának ekkorra már számos fizikai és mentális problémával kellett megküzdenie. Egy, az 1930-as években szerzett szemsérülés következtében teljesen elvesztette egyik szemének látását. A baleset a moissoni kertben történt, amikor egy ág belecsapódott a szemébe, és maradandó sérülést okozott. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy az 1950-es évek közepén felhagyott a fotográfiával.

Testvére, Magda 1966-os halála szintén mélyen megrendítette. Adrien egyik leveléből tudjuk, hogy ebben az időszakban Nora idegösszeroppanást kapott, és mély depresszióba süllyedt, amellyel évekig küzdött. A levelezés alapján úgy tűnik, hogy az idegösszeroppanás közvetlen kiváltó oka Manci, egyik háziállatuk pusztulása volt.

A levelezésből az is kiderül, hogy amikor Nora idősebb nővére, Ibolya 1969-ben meghalt, Adrien, unokaöccse Allen, valamint a nernieri postás, M. Barett a szomszédok segítségével egész hálózatot szervezett azért, hogy Nora a hozzá érkező leveleket megszűrve kapja meg, és ne egy levélből értesüljön Ibolya haláláról.

Nora unokaöccse, Telkes Attila többször meglátogatta őket Párizsból, amikor 1968 és 1969 körül egyetemre járt. Így emlékszik vissza erre az időszakra: „Akkor még vidám volt az életünk, körbementünk a környéken, ebédeltünk a genfi tó mellett, feltöltöttünk ingyen egy csomó üveget az Évian forrásnál, hajóztunk a genfi tó másik partjára, bementünk Genfbe és ilyesmik. Mindig eljöttek értem fölszedni az Annemasse vasútállomásra amikor Párizsból érkeztem. Nagyon megszerettem őket, mert annyira kedvesen fogadtak és bántak velem. Sokszor otthon ettünk, Nora megmutatta, hogyan kell mosogatni és szárítani a tányérokat. Adrien sokszor hallgatta a rádiót, Radio de la Suisse Romande. Én még mostanában is játszom azt és a Radio Swiss Classic-ot. Ilyen foszlott és hiányos emlékezeteim vannak arról az időről."

Egy másik unokahúg visszaemlékezései szerint Nora szerette Nerniert, de nagyon hiányzott neki Párizs, párizsi barátai és a város pezsgő kulturális élete. Ezt gyakran emlegette, és időnként meg is bánta, hogy Nernierbe költöztek. Fájdalmas nosztalgiával gondolt vissza Párizsra, noha párizsi barátai gyakran meglátogatták őket, és később közeli barátaik, a Varga házaspár is Nernierbe költözött. Adrien 1972. augusztus 7-én 12:00 órakor halt meg a Hôpitaux du Léman kórházban (Genfi-tó Kórház) Thonon-les-Bains-ben.

A nernieri katolikus templomban protestáns szertartás szerint tartott gyászmise után a nernieri temetőben helyezték örök nyugalomra.

Ezután Nora Nernierben maradt, de ekkor már az ő egészségi állapota sem volt tökéletes. Házvezetőnőt alkalmazott a mindennapi teendők ellátására, és a szomszédok is sokat segítettek neki. Nyaranta Christian Laely mindig meglátogatta Norát, két-három hónapot töltött Nernierben. Ezt az időt rajzolással és festéssel töltötte, közben pedig Norának is segített.

Később, amikor Nora egészségi állapota tovább romlott, az év egy részét egy svájci szanatóriumban töltötte. Adrien halála előtt már mindketten töltöttek itt néhány hónapot, 1972 és 1978 között azonban Nora a teleket már a Glion-i Hotel du Righi Vaudois-ban töltötte. A Hotel du Righi Vaudois gyönyörű környezetben épült szanatórium és szálloda volt, amely korának kiemelkedő építészeti alkotásának számított.

Miután állapota romlani kezdett, és a szanatóriumban már nem tudták biztosítani számára a megfelelő ellátást, 1978. november 26-án Norát átszállították egy Genfhez közeli idősek otthonába. Az intézmény, a Clinique Les Géraniums Chambésy, már jobban tudta kezelni Nora egészségügyi problémáit.

Nora állapota nem javult, és ekkor már 24 órás ápolásra szorult, mert nem tudta ellátni magát. A fennmaradt források alapján úgy tűnik, ekkorra már feladta a küzdelmet. 1978. december 15-én kórházba kellett szállítani, ahonnan később átszállították a Pension du Sautoir d'Or nevű, Genthodban működő idősek otthonába.

Nora itt halt meg 1979. május 20-án. Szűk körű temetése az intézményben történt, protestáns szertartás szerint. Ezután, 1979. május 23-án elhamvasztották a Saint-Georges krematóriumban, Lancyban, hamvait pedig Nernierbe szállították, és Adrien sírjában helyezték el. Sírján ez a felirat olvasható: Nora De Telkes 1890 – 1979.

Nora mint fotográfus

A Dumas házaspár a korai 1930-as évekre ismét anyagi nehézségekkel küzdött. Adrien hosszú időn át nem talált állandó munkát. Bár időnként kapott megbízásokat, ezek csupán alkalmi munkák voltak, így hosszú éveken át Nora volt a család egyetlen kenyérkeresője.

Tudjuk, hogy mindketten fényképeztek, a magyar és a nemzetközi fotótörténeti szakirodalomban mégis gyakran tévesen állítják, hogy Nora pályája kezdetén Dumas-Satigny néven szignálta képeit. A rendelkezésre álló források azonban egyértelműen azt bizonyítják, hogy ebben az időszakban a Dumas-Satigny nevet Adrien használta.

Adrien 1925 és 1940 között aktívan fényképezett, későbbi fotográfiai tevékenységére vagy fényképeinek publikálására azonban nincs bizonyíték. A Dumas-Satigny néven megjelent felvételek stílusa is világosan elkülönül Nora Dumas munkásságától: túlnyomórészt építészeti felvételek, csendéletek és tárgyfotók tartoznak közéjük.

A Modern Photography 1938–39 (Studio Limited, 1939) című kiadványban megjelent önéletrajzban Dumas-Satigny Adrien Dumas-Satignyként szerepel. Ugyanez figyelhető meg a New York-i Museum of Modern Art Photography: 1839–1937 című centenáriumi kiállításának katalógusában és műtárgyjegyzékében is, ahol Nora Dumas és A. Dumas-Satigny két külön alkotóként jelenik meg. A katalógus szerint A. Dumas-Satigny 1890-ben született Genfben, és Párizsban élt. Ugyanezt erősíti meg a kiállítás sajtóanyaga is.

Christian Bouqueret francia művészettörténész Les femmes photographes: de la nouvelle vision en France, 1920–1940 (Marval, 1998) című könyvében Dumas-Satignyt szintén svájci építészként, Nora Dumas férjeként azonosítja. A Marianne baloldali politikai és irodalmi folyóirat 1937. júniusi számában szintén egymás mellett jelent meg egy Dumas-Satigny- és egy Nora Dumas-felvétel, amelyeket egy Rogi André-fotó választott el egymástól. A képekhez fűzött szöveg egyértelműen jelzi, hogy két különböző fotográfusról van szó.

Egy anekdota szerint Nora első komolyabb fotográfiai kísérlete Ergy Landau műtermében történt, ahol Ylla állt modellt számára. A történet szerint ezek az első felvételek még nem sikerültek jól.

Moissonba költözése után Nora megtalálta azt a közeget, amelyben igazán otthon érezte magát. Itt készítette el azokat a felvételeit, amelyek a francia paraszti élet hétköznapjait dokumentálták, és egy eltűnőben lévő világ életformáját örökítették meg. Ezek a képek alapozták meg helyét a francia fotótörténetben. E korszak egyik legismertebb felvétele az 1928-ban készült, járomba fogott igáslovat ábrázoló fénykép. A dokumentarista szemléletet rusztikus festőiséggel ötvöző képek hamar ismertté tették Nora Dumast a párizsi művészeti körökben.

Az 1930-as években aktfelvételeket is készített. Valószínű, hogy ebben Yllával és Ergy Landauval együtt kísérleteztek, hiszen több olyan aktfotó ismert, amelyen Nora Yllát fényképezte, miközben Ylla és Ergy Landau is készített aktfelvételeket Noráról.

1933-ban Nora néhány felvételt készített a korszak egyik legismertebb modelljéről, az ukrán Assia Granatouroffról. Granatouroffot Roger Schall fedezte fel, ezt követően pedig a korszak számos jelentős fotográfusa – köztük Dora Maar, Germaine Krull, Ergy Landau, Rogi André és Emmanuel Sougez – is fényképezte. A fotótörténet egyik legtöbbet fényképezett modelljeként tartják számon. Karrierje során reklámfotói és illusztrációi számos magazinban és könyvben jelentek meg. Az 1930-as években rendszeresen publikált a mára legendássá vált VU, valamint a Bifur, az Arts et Métiers Graphiques és a Mieux Vivre hasábjain. Emellett számos kereskedelmi megbízást is teljesített, többek között Air France-reklámokhoz és gyógyszerhirdetésekhez készített fényképeket. Portréfelvételei szintén jelentősek. Ezek közül különösen figyelemre méltók a francia parasztokról készült portrék, de ismert André Lejard-ról, az Arts et Métiers Graphiques kiadójáról készített portréja is. Ergy Landau a gyermekfotográfia egyik francia úttörője volt, ezért valószínű, hogy Nora ezen a területen tudatosan nem kívánt vele versenyezni. Bár néhány gyermekfelvétele ismert, ez a műfaj nem tartozott munkássága meghatározó területei közé. Portfóliójában divat- és állatfotók is megtalálhatók, ezek azonban életművének csupán kis részét alkotják. Fotóit más művészeti területeken is felhasználták. Charlotte Perriand francia építész és formatervező például Nora Dumas és François Kollar felvételeit alkalmazta bútorterveinek illusztrálásához.

Unokaöccse, Alan, aki 1935 és 1937 között Norával élt Párizsban, felidézett egy történetet egy borcímke reklámfotójának készítéséről. Mivel nem találtak megfelelő modellt, Nora őt kérte fel, hogy parasztlánynak öltözve pózoljon. Kendőben és parasztruhában nem lehetett felismerni, hogy valójában fiú. Nora minden egyes megjelenés után egy frankot fizetett neki.

1933-ban Charles Radó megalapította a Rapho ügynökséget. A név a „Rado” és a „Photo” szavak összevonásából született. Az ügynökség a világ egyik legrégebbi, humanista fotográfiára specializálódott fotóügynöksége lett.

Charles Radó kezdetben magyar barátait és emigráns fotográfusait – André Kertészt, Brassaït, Nora Dumast, Ergy Landaut és Yllát – képviselte, később pedig olyan világhírű alkotókkal dolgozott együtt, mint Robert Doisneau vagy Bill Brandt. Nora az ügynökség alapításától kezdve tagja volt ennek a közösségnek, és a Rapho képviselte munkásságát élete végéig. Az ügynökség azóta több átalakuláson ment keresztül, ma Gamma-Rapho-Keystone néven működik, és továbbra is Nora Dumas hagyatékának egy részét képviseli.

A francia kritikusok – köztük Rémy Duval – és később több művészettörténész is „magyar csoportként” hivatkozott erre a fotográfusnemzedékre. Időnként a „Rolleiflex szempillantásának iskolája” kifejezést is használták rájuk, utalva arra a rusztikus, festői képi világra, amely közös sajátosságuknak számított.

Kutatásaim szerint Nora első publikált fényképe a Bifur irodalmi és művészeti folyóiratban jelent meg 1930. július 31-én. A Suttogó tehenek című felvétel a folyóirat 148. oldalán kapott helyet. Ugyanezen az oldalon jelent meg a tragikus sorsú szegedi művész, Gergely Sándor egyik fényképe is. Nora első kiállítási szereplése az 1930. március 14-én, a párizsi Galerie d'Art Contemporain (135 Boulevard Raspail) galériában megnyílt Fotográfusok Ma című csoportos tárlathoz kapcsolódott. A kiállításon Ergy Landau, Moholy László, Man Ray és még számos jelentős fotográfus művei is szerepeltek.

1931 után rendszeresen vett részt nemzetközi kiállításokon. Pályafutásának egyik fontos állomása volt az 1930-as müncheni Das Lichtbild (A fénykép) című kiállítás, ahol Germaine Krull, Ergy Landau, André Kertész és François Kollar társaságában szerepelt.

1936-ban Jules Leleu díszlettervező Exposition Les DIX (A Tízek) című kiállításán állított ki Kollar, Brassaï, Kertész és Landau mellett. Egy évvel később a New York-i Museum of Modern Art Photography 1839–1937 című tárlatán is bemutatták fényképeit. 1955-ben ugyanitt szerepeltek munkái a The Family of Man (Az ember családja) című kiállításon is, amely később világkörüli útja során mintegy kilencmillió látogatót vonzott.

Franciaországban legjelentősebb gyűjteményes kiállítását 1989-ben rendezték meg a Musée Nicéphore Niépce múzeumban, Chalon-sur-Saône-ban.

Magyarországon először 1957-ben szerepelt a MADOME 1957 című csoportos kiállításon, amelyet a Magyar Dolgozók Országos Művész Fényképező Egyesülete szervezett. Ezt követően hosszú ideig nem volt látható Magyarországon. 2012-ben a Biksady Galéria Ergy Landau és Nora Dumas zselatinos ezüst nagyításait mutatta be Silard Isaak gyűjteményéből; ez tekinthető az eddigi legjelentősebb magyarországi Nora Dumas-kiállításnak. 2019-ben a Budapesti Történeti Múzeum Au Revoir! – Magyar származású fotográfusok Franciaországban című kiállításán ismét látható volt néhány munkája.

‍

A szerzőről

Németh György fotótörténeti kutató és kurátor, jelenleg a Quinnipiac Egyetem (Connecticut, USA) vendégkutatója, ahol a Francis F. Dobo Collection archívumának feldolgozásán dolgozik. Kutatásai a 20. századi magyar származású emigráns fotográfusok életére, munkásságára és nemzetközi kapcsolatrendszerére irányulnak, különös tekintettel a párizsi és New York-i magyar művészközösségekre. Az elmúlt másfél évtizedben elsősorban André Kertész, Brassaï, Ergy Landau, Nora Dumas, Ylla és más magyar származású fotográfusok életművét kutatta. Számos hazai és nemzetközi kiállítás kurátora, jelen tanulmány pedig a Nora Dumas életét és munkásságát feltáró, több mint egy évtizedes kutatásának összefoglalása.

‍