A négy részre osztott Ballenesque című kötet egy vizuális utazásra invitálja az olvasót, mely időrendben vezet végig a teljes éltművön, és magába foglal ikonikus Ballen-képeket csakúgy, mint eddig publikálatlan fotográfiákat. Az első rész az őt formáló hatásokkal és a gyerekkor fotográfián keresztül történő újra fölfedezésével foglalkozik, így nem meglepő, hogy az a Boyhood című, először 1979-ben megjelent monográfiájában csúcsosodik ki. A második rész az 1980 és 2000 közötti időszakot mutatja be, amelyben egy elementárisabb én utáni kutatás során Dél-Afrika ún. Drops-jaiba, vagy kisvárosaiba került, és így jött létre végül az Outland című monográfiája. A harmadik rész tartalmazza a 2000–2013 közötti periódust, amikor Ballen globális elismertségre tett szert a Shadow Chamberrel és a Boarding House-szal, miközben munkái kezdtek egyre inkább eltávolodni a portrétól. Végül a negyedik részben Ballen a teljes karrierjére reflektál. Több mint 300 fotográfiával és Robert C. Young, akadémikus bevezetésével ez a könyv egy egészen új perspektívát kínál Ballen életművének megközelítésére mindazok számára, akik korábban is figyelemmel kísérték ezt az alkotói pályát, ugyanakkor átfogó bevezetést és tájékoztatás nyújt azoknak is, akik először találkoznak vele.
Kiadó: Thames & Hudson, 2022
Kötés: puhatáblás
Oldalszám: 372 oldal
Nyelv: angol
ISBN: 9780500296554
Ár: 22.900 Ft
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu