“Mindennek, aminek kezdete van, vége is kell, hogy legyen?”
Létünket az idő korlátozza, vagy inkább keretezi. A halál az eleve az életben gyökerező alapvető élmény. Maija Tammi a halálhoz és a betegséghez való különféle viszonyulásokat vizsgálja tudományos, ugyanakkor költői és absztrakt képi megközelítéssel. A White Rabbit Fever (Fehér nyúl láz) képzeletbeli megbetegedés, a betegség archetípusa. A sorozat a járványokhoz, betegségekhez és magához a halálhoz való viszonyunkat faggatja, azáltal, hogy naturalisztikus módon jeleníti meg őket. A munka magja két kronológia köré szerveződik: az első egy nyúl oszlása és eltűnése között húzódik, a másikban pedig halhatatlan emberi sejtek láthatók, amelyek túlélték, vagy túl fogják élni a betegeket, akikből származnak. A White Rabbit Fever különböző szintjeivel Maija Tammi arra vesz rá minket, hogy az élet és a halál perspektívájából szemléljük az időt.
Maija Tammi ( 1985 ), doktori fokozattal rendelkező finn művész, aki Helsinkiben él és dolgozik. Fotóival, szobraival és videoinstallációval az undor és az elragadtatás, a tudomány és az esztétika határait vizsgálja. Azok a valós és absztrakt helyek és helyzetek érdeklik, ahol a látás közelít korlátaihoz.
Kiadó: Bromide Publishing House Limited, 2017
Kötés: keménytáblás
Oldalszám: 240 oldal
Nyelv: angol, japán
ISBN: 9789887760016
Ár: 10.000,- Ft.
A könyv 300 példányban megjelent limitált kiadás, minden példány kézzel számozva.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu