A múzeumi gyűjtemények sajátossága, hogy a nagyközönség elől elzárt, láthatatlan mesterműveket rejtenek a raktárukban. A mostani kiállítás alkalmával a Magyar Fotográfiai Múzeum féltve őrzött kincseit fedeztük fel és értelmeztük újra. A múzeum gyűjteményéből öt kiemelkedő magyar fotográfus – Székely Aladár, Máté Olga, Haller F.G., Haár Ferenc és Berekméri Zoltán – életművének egy-egy szeletét mutatjuk be öt eltérő kurátori koncepció alapján, kronologikus sorrendben. A kiállítás egyes szekciói önmagukban is értelmezhetőek, együttesen pedig a múlt század jelentősebb magyar fotótörténeti irányzatait tárgyalják.

A kiállításon látható alkotók munkásságának feldolgozottsága eltérő. A képek válogatásakor, az egyéni koncepciók kialakításakor arra törekedtünk, hogy a kiválasztott alkotók műveihez a jelen felől közelítsünk. Az életművek áttekintése, újraértelmezése során a már meglévő fotótörténeti ismeretekre építettünk, a válogatáskor azonban fontos volt számunkra a kortárs fotográfiai szemlélet. Az egyedi nézőpontok új hangsúlyokat hoznak az életművekbe, a művészek a korábbiaktól eltérő alkotói korszakai kerülnek fókuszba. A művek befogadása a válogatók és a közönség számára egyaránt új megismerési lehetőséget kínál.

A Magyar Fotográfiai Múzeum 1991-es alapítása óta az egyetlen olyan szakmúzeum, mely kizárólag fotográfiák őrzésével, gyűjtésével, kiállításával foglalkozik és amelynek gyűjteménye elsősorban művészeti jellegű. A gyűjtemény több mint 350 ezer papír alapú kópiát és több mint félmillió negatívot számlál, ezen kívül a gyűjtemény fontos része a szakkönyvtár és a levéltár is. Gyűjteményében a legnagyobb magyar fotográfusok – mint André Kertész, Brassaï, Martin Munkácsi vagy Moholy-Nagy László – munkái is megtalálhatók, de rajtuk kívül több száz remek, leginkább csak a szakma számára ismert fotográfus életművére lelhetünk, akiknek munkássága még a nagyközönség általi felfedezésre vár.

Székely Aladár (1870-1940) – aki nem mellesleg Mai Manó tanítványa is volt – nevét a nagyközönség főként festői hatású portréfotográfiáiról ismeri. Az 1920-as években Székely a képzőművészeti műfajokhoz közel álló, nemeseljárással készült piktorialista akt- és portréfotókat, zsáner-, táj- és városképeket készített. Székely több mint 40 felvételét ismerjük Adyról – először 1907-ben fényképezte Adyt Lédával, ekkortól mélyült el barátságuk – a kiállításon több mint 10 Ady-portréval találkozhatunk, ezenkívül Móricz Zsigmondról és Szinyei Merse Pálról készített portréit láthatják a nézők. A második világháborúban a műtermét ért bombatalálat következtében munkáinak jelentős része elpusztult.

Máté Olga (1878-1961) nőként, a korszakban egyedülálló módon választotta és tanulta ki a fotográfusi hivatást. A hazai szellemi és művészeti életben aktív szereplőként vett részt, Veres Pálné utcai műtermének egy része szalonként is üzemelt, ahol a korszak haladó szellemű polgári értelmiségének tagjai is gyakran megfordultak. Máté Olga aktívan részt vett a feminista mozgalmakban, nőként fontos volt számára a családban való kiteljesedés mellett az önálló fotóművészeti karrierjének felépítése és saját megélhetésének kialakítása. Sokszínű fotóművészeti munkásságából két témára fókuszálnak a kiállításra válogatott képei. Klasszikus akt- és mozgásfelvételein az 1910-es és ’20-as évek testhez, mozdulatművészethez való egyedi viszonyát figyelhetjük meg a fotográfusnő érzékeny és személyközpontú, a testet nem tárgyiasító látásmódján keresztül. Csendélet- és tárgyfotói a kortárs fotóművészet és filozófia tárgyorientált szemléletének tükrében új megvilágításba helyeződnek és egy lelassultabb szemléletmód felé vezetik a nézőt.

Haller F.G. (1898–1954) neve a magyaros stílus képviselőjeként és a fotóamatőr-mozgalom szervezőjeként maradt fenn az utókor számára. A válogatás az 1930-as években a környező országokban készített könnyed stílusú portré- és zsánerképeire fókuszál. Haller fotográfiáival mindig a valóság művészi hatású megragadására törekedett, s bár nem dolgozott nemeseljárásokkal, témái és képi megfogalmazásai mégis a piktorializmus fotográfiai irányzatát idézik. Izgalmas kompozícióit a felületek textúrái, a fény-árnyék játék és az ellentétes vizuális formák feszültségéből fakadó dinamika adja, így a folyó hullámainak tükröződése vagy az arcra vetődő árnyék.

Haár Ferenc (1908-1997) kiállításon látható képei új aspektusból világítanak rá a 65 évet felölelő életműre. Haár sokoldalú érdeklődésének és a világban tett utazásainak köszönhetően kiemelkedőt alkotott a reklám-, a divat-, a szocio- és az építészeti fotográfia területén. Az 1930-as évek világa nyüzsgő nyomda- és papíripari csendéleteken keresztül jelenik meg. A Japánban és Hawaiin eltöltött évei portré- és tájképek összekapcsolásában tárulnak elénk. A tárlaton látható Haár-munkák egyedi atmoszférája kiterjeszti a rögzített élmény jelenben való megélését. A munkák Haár életművének sarokpontjaiként értelmezhetőek, melyek által művészetének lírai oldala válik hangsúlyossá.

Berekméri Zoltán (1923-1988) fotográfiái a részletekre fókuszálnak, narratíváktól mentesek. Fő műfajai a csendélet, a zsáner- és tájkép, amelyek kortársaitól eltérően alig hordoztak magukban szociografikus jegyeket. Pályájának csúcsán, az 1958 utáni időszakban alkotott egyedi, magas színvonalú és koherens életművet. Fotográfiáin az egyszerű hétköznapi tárgyak ugyanakkora hangsúlyt kapnak, mint az emberek; szimbólumok, amelyek a maguk sallangmentes módján jelenítik meg Berekméri különös világát. A sűrűségből a letisztultság felé vezetve a néző tekintetét, képei jól tükrözik az élete végére megbomlott elméjű művész állapotának változásait.

‍