Martin Wanda (1991) és Martin Gábor (1953) dokumentumképeit több mint 40 év választja el és majdnem kétezer kilométer. Mégis mindkettő szinte ugyanarról mutat be érzékeny társadalomábrázolást, még ha egy szűk szubkulturális közegben is.

Martin Gábor fotográfus az 1970-es évekbeli, főként békéscsabai fiatalok szórakozását örökítette meg, míg lánya a mai Londonban készít felvételeket. Wanda értelmezésében: „Alig lehet megkülönböztetni a képeket, ami szerintünk tökéletesen ábrázolja, hogy a lázadás hogyan van kódolva minden kultúra DNS-ébe, még ha ok nélkül is”. Kettős sorozatukban a szubkulturális londoni képek illeszkednek a vasfüggöny mögötti éjszakai életről és ifjúsági kultúrájáról készült felvételekkel, melyek abban az értelemben időtlen alkotások, miszerint a fotográfusok szándéka nem egyfajta korlenyomat rögzítése volt, mintsem inkább a fiatal nemzedékek időtlen lázadását és belső viszonyait hivatottak megörökíteni.

A sorozatok elkészítésekor mindketten szinte egyidősek voltak, azonban lényegesen eltérő lehetőségekkel rendelkeztek. Martin Gábor földrajz, rajz-, valamint művészettörténet szakos tanári tanulmányait kiegészítve végzett a Bálint György Újságíró Akadémia fotóriporteri szakán, melynél abban az időben nemigen kerülhetett feljebb a fotográfia oktatási lehetőségeit tekintve. Felsőfokú művészeti fotóoktatás hiányában eddig juthatott el, miután fotográfus, filmoperatőr, majd reklámfotográfus lett. Még jóval a társadalmi rendszerváltás előtt, 1981-ben alapította meg a Reklámfotó Stúdió elnevezésű vállalkozását, mely elsősorban a magyar állami cégeket és magánvállalkozásokat szolgált ki az akkor kibontakozó piaci versenyben. A Békés Megyei Príma-díjas fotóművész négy évvel ezelőtti interjújában bevallotta, hogy „szomorúan vettem tudomásul, hogy lányom is fotós akar lenni”, bár Wandának már egészen más lehetőségei adódtak a fotográfia területén. A tavaly a Mai Manó Ház PaperLab Galériájában is bemutatkozó alkotó akkor az önreflektív kollázssorozatában a szerelem kihívásait és a vonzalom kérdéskörét járta körül, mely szintén megjelenik édesapjával alkotott párhuzamos kiállításában.

A Békéscsabát otthonának tekintő, de ideje nagyrészében Londonban élő alkotó a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a College of Fashion elvégzése után leginkább divatfotográfiáiról ismert és elismert a világ számos pontján. Eddigi fotográfusi pályáját meghatározta a zene, hiszen leghíresebb sorozataiban zenészekről készült dokumentarista és megrendelésre készült divatképek szerepelnek. Többek között a Dior, a Louis Vuitton, a Burberry cégek számára készített sorozatokat, s egyben a Canon Europe nagykövete. Világlátását elmondása szerint többek közt „Jane Austen, a Brontë nővérek és persze a Sex Pistols” határozta meg, ugyanakkor többek között a Jesse Hughes, a Sundara Karma és a Fat White Family fényképezésénél fontosabb az az időtlen képanyag, mely összekapcsolható az 1970-es évekbeli éjszakai élet színtereivel és vizuális ábrázolásmódjával. Összegzése szerint: „Ezek az emberek és a bulik visszhangozzák azokat a szubkultúrákat, amelyeket a szüleink a politikai rendszerek elleni lázadásként azért hoztak létre, hogy hangot adjanak az elégedetlenségüknek.”, ugyanakkor ez az attitűd már alapjaiban másról szól, mint a szocialista politikai elnyomás elleni lázadás.

‍

‍