A kiállítás megtekinthető: 2021. május 11. – 2021. június 27. Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között. Hétfőn és ünnepnapokon zárva. Kurátor: Kiss Imre és Schuller Judit Flóra
„Egy japán fizikus, Masanao Abe 1927-ben megfigyelőállomást épített a Fudzsi tanulmányozására. Közel tizenöt éven át filmezte és fényképezte a felhők mozgását a hegy körül. Célja a felhőket létrehozó, alakító és mozgató, láthatatlan légáramlatok vizsgálata volt.
Először akkor találkoztam Masanao Abe munkásságával, amikor a Cloud Studies (Felhőtanulmányok) című könyvemhez gyűjtöttem anyagot. Azonnal szemet szúrt, hogy képei és filmjei a tudományos dokumentumok pontosságát és világosságát komoly esztétikai minőséggel ötvözik. Abénak egyszerre sikerült előremozdítania a meteorológiai ismereteket, illetve módszereket, és folytatnia a hosszú tradíciót, amely a Szent Hegynek a saját környezetében való művészi értelmezéséről szól.
Bár a harmincas években világszerte sok meteorológus ismerte Abe munkáját, 1966-ban bekövetkezett halála után gyorsan feledésbe merült. Családja szívélyes meghívásának köszönhetően jutottam el Tokióba, hogy a saját archívumukban tanulmányozhassam Abe évtizedek óta háborítatlanul heverő dokumentumait. A kutatással nemcsak az volt a célom, hogy megértsem munkájának tudományos kontextusát, hanem hogy megvizsgáljam történeti, kulturális és esztétikai aspektusait is.”
Helmut Völter: The Movement of Clouds around Mount Fuji: Photographed and Filmed by Masanao Abe. Leipzig: Spector Books, 2016.
Helmut Völter (sz. 1978) Berlinben dolgozó képzőművész és tervezőgrafikus. Munkájában a kutatás- és archívumalapú témákat könyvek és kiállítások formájában hozza létre. Érdeklődésének középpontjában a fotográfiák történelemben, médiában, művészetben és tudományban betöltött szerepe áll. A tudományos képek kettős jellege – mint racionális bizonyíték és mint esztétikai tárgy – gyakran képezik munkájának kiindulópontját. Számos nemzetközileg elismert díj fűződik a nevéhez, többek között elnyerte a Rencontres d’Arles fesztivál és a Walter Tiemann alapítvány fotókönyveknek járó díjait, valamint a londoni Victoria & Albert Múzeum és az Akiyoshidai Nemzetközi Művésztelep ösztöndíjas művésze volt.
A galéria megtekintéséhez lapozzon!
Helmut Völter: Felhők a Fudzsi körül: Fényképezte és filmezte: Masanao Abe, Spector Books, 2016
Masanao Abe, Felhőt ábrázoló fénykép 690, 1936. szeptember 15, 9.00 óra
Ismeretlen fotográfus, Masanao Abe egy sátor előtt, mielőtt megépült volna az obszervatórium, 1927 körül
Masanao Abe, Kilátás az obszervatóriumból a Fudzsi-hegyre, 1930-as évek
Masanao Abe, Fénykép egy szélcsatornáról, háttérben a Fudzsi makettje, 1930-as évek
No items found.
No items found.
No items found.
Felhőtanulmányok a tudomány és az esztétika keresztmetszetében – interjú Helmut Völterrel