Ergy Landau, Budapest – Párizs, 1896 – 1967

A kiállítás megtekinthető:
2023. március 22. – 2023. május 14.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátorok: Kathleen Grosset, Laurence Le Guen, David Martens
Megnyitó: 2023. március 21., kedd, 18.00

Ki ismeri manapság Ergy Landaut? Valószínűleg kevesen a szakemberekből, történészekből és a 20. századi fotográfia műkedvelőiből álló szűk közösségen kívül. Pedig Ergy Landau igen aktív volt az 1920-as és az 1950-es évek közötti időszakban, ekkoriban nagyon is számontartották a francia fotográfia világában. Abból a magyar diaszpórából származott, amely közvetlenül az első világháború után hagyta el Magyarországot. Ergy Landau Párizsban telepedett le, majd itt kezdte meg szerteágazó hivatásos fotográfusi tevékenységét. Megérkezése után haladéktalanul berendezett egy 16. kerületi műtermet, hiszen már rég birtokában volt a technikai ismereteknek, annak köszönhetően, hogy fiatal kora ellenére rendszeres kapcsolatot ápolt a magyar fotóművészet képviselőivel. Franciaországban is fennmaradtak barátságai magyar honfitársaival (Brassaïval, Kertésszel, Moholy-Naggyal) és az akkori asszisztenseit, Nora Dumas-t és Yllát is bevezette a fotográfia rejtelmeibe.

Mesteri portréfotóinak, főleg a gyerekportréknak köszönhetően hamar ismertté vált neve, formai kísérletezései bizonyos szempontból az Új Tárgyiassággal rokonították képeit, és ezzel egyidőben számos női aktot is készített. A két világháború közötti időszak különböző illusztrált sajtótermékeiben és magazinjaiban megjelent képein a korlátoktól felszabadult emberi test és nyomában a megváltozott életmód jelenik meg, például a szabadidős tevékenységeket és a természetben űzött sportokat ábrázoló fotókon. 1933-ban a Rapho ügynökség tagja lett és segítette annak háború utáni újjászületését. Többször járt külföldön, ahol riportokat készített (főleg Mongóliában és Kínában), számos útikönyvet és ifjúságnak szánt könyvet is publikált 1965-ben bekövetkezett súlyos balesetéig.

Ergy Landau 1967-ben hunyt el örökösök nélkül, még azelőtt, hogy az 1970-es években a fotográfusok elnyerték volna a művészeknek járó elismerést, így emlékezete szép lassan feledésbe merült. A Mai Manó Házban látható kiállítás és a hozzá tartozó monográfia a korábban kiadatlan E. Landau gyűjtemény feldolgozásának eredménye. Az volt a célunk, hogy a közönség megismerhesse egy 20. századi fotográfusnő kivételes ugyanakkor példaértékű életútját.

A galéria megtekintéséhez lapozzon!
Ergy Landau: Székek, 1930-as évek © Ergy Landau / ARJL
Ergy Landau: Párizs felszabadítása, 1944 © Ergy Landau / ARJL
Ergy Landau: Tornászok az Eiffel-torony alatt, Párizs, 1950 © Ergy Landau / ARJL
Ergy Landau: Assia, 1932 © Ergy Landau / ARJL
Ergy Landau: Gyermek, 1930-as évek © Ergy Landau / ARJL
Ergy Landau: Ergy Landau, 1930-as évek © Ergy Landau / ARJL
No items found.

Értesüljön a legfrissebb hírekről!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

No items found.
No items found.

Új nő a kamera mögött – Az ismeretlen Landau Erzsi - revizoronline.com

Nagy öröm és kisebb szenzációval ér fel, hogy korábban elveszettnek hitt fotók kerültek elő és láthatók most francia tulajdonosaiknak hála a Mai Manó Házban is.
Fisli Éva recenziója.

Női aktokat fotózott, mielőtt súlyos balesetben meghalt - index.hu

Mesteri portréfotóinak, főleg a gyerekportréknak köszönhetően hamar ismertté vált Landau neve, formai kísérletezései bizonyos szempontból az új tárgyiasság mozgalmával (Neue Sachlichkeit) rokonították képeit, ezzel egy időben számos női aktot is készített.

A magyar származású Ergy Landau képei hiánypótló kiállításon a Mai Manó Házban - magyarnemzet.hu

A magyar és a francia fotótörténet egyik ikonja Ergy Landau. Ennek ellenére a szakemberekből, történészekből álló szűk publikumon kívül kevesek fülében cseng ismerősen a név. Ezért hiánypótló a Mai Manó Ház Ergy Landau, Budapest – Paris, 1896–1967 című retrospektív kiállítása. A tárlat és a hozzá tartozó monográfia a korábban kiadatlan Ergy Landau-gyűjtemény feldolgozásának eredménye.

Az Intermezzo vendége: Baki Péter, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház igazgatója - klasszikradio.hu - rádióinterjú

A magyar és a francia fotótörténet egyik ikonjának, Ergy Landaunak nyílt retrospektív kiállítása a Mai Manó Házban. Ma már keveseknek hangzik ismerősen itthon Ergy Landau neve, pedig az 1920-as és ’50-es évek közötti Párizs egyik legnépszerűbb női fotográfusa volt a magyar származású alkotó.

No items found.
No items found.
No items found.
Mai Manó, a fotográfus
Az épület első gazdája, Mai Manó, császári és királyi udvari fényképész
Kincses Károly: A Mai Manó Ház