english
Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.
A fotóhasználat hangsúlyos szerepet töltött be a hetvenes évek első felében a neoavantgárd generáció – többnyire konceptuális indíttatású – művészetében Magyarországon. Az olyan, médiumra vonatkozó, „önreferenciális”, ugyanakkor a médiumhatárokat átlépő kérdések felvetése, amelyek a (technikai) kép státusát érintették, a hetvenes évek derekára több, a határterületek és az interdiszciplinaritás iránt érdeklődő művész számára váltak érvényessé és nyertek folytatást az évtized második felében is.
1976-ban a hatvani Hatvany Lajos Múzeumban megrendezett Expozíció – Fotó/Művészet című csoportos kiállítás pedig már a tendencia összegzését tűzte ki célul. E művészeti diskurzus összekapcsolódott a Magyarországon is egyre terjedő elméleti irányzatokkal, a (poszt)strukturalizmussal és a szemiotikával. A médium működésmódjával, a technikai kép referenciális jellegzetességeivel foglalkozó művészeti gyakorlatok megerősítést nyertek a tudományos diskurzus által, és összefonódtak a konceptuális művészet magyar változatával. Ráadásul a vizsgálandó viszony nem csupán a képzőművészet és fotó (valóság és műalkotás), hanem a propaganda/kommunikáció és fotó viszonya is volt, amely beleilleszkedett az alkotás intermediális szemléletébe.
Boros Lili
Az alábbi tanulmányok – a 2022. szeptember 30-án a Mai Manó Házban megrendezett – a Megkettőző rendszerek – Konferencia Drozdik Orshi A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995 című kiállításhoz kapcsolódó konferencián elhangzott előadások rövidített, szerkesztett változatai.
Géczi János író és képzőművész és Molnár László forgatókönyvíró és operatőr Fotóregénye viszont kifejezetten utal a filmes montázs elemeire. Az egységeket és szekvenciákat ekképpen helyenként féloldalnyi, vagy teljes oldalnyi fekete négyzetek osztják ketté, amelyek egyszerre teljesen megvilágított „túlinformált” fotópapírok és a filmes áttűnések helyettesítői, vagy egyszerűen az eltelt idő, a felejtés és a köztes átmeneti tér szimbólumai. A mű keletkezésére ható inspirációk közé sorolták a Tranzit Art Caféban rendezett beszélgetés[16] alkalmával a kor progresszív fotográfusait „Ballától kezdve Jokeszig” ahogyan Géczi János fogalmazott, illetve a rövidfilm fesztiválokat, Jancsó Miklós, Ladik Katalin, Bódy Gábor és Vahorn András filmjeit, de említik még, mint lehetséges hatást a képes filmforgatókönyveket vagy a képes magazinokban folytatásos történetekben közölt Kocsmáros Pál képregényeit is.
A punkt.hu oldalon megjelent esszé itt olvasható.
E tanulmányban Lengyel András képzőművészeti fotóhasználatát mutatom be, kitérve egyúttal annak megjelenésére is sokszorosított grafikai anyagain. Lengyellel először a 2013-as Csodálatos rendszer – Tolvaly Ernő retrospektív kiállítás előkészítése során kezdtünk el intenzíven együtt dolgozni. Megosztotta velem közös munkáik, barátságuk történetét, ami meghatározó volt mindkettejük számára a hetvenes évek közepétől Tolvaly haláláig. Az együttműködést nemrég kezdtük újra a 2023 tavaszán megvalósuló Lengyel András életmű-kiállítás kapcsán, amelynek jelenleg a kutatási fázisánál tartunk, együtt végezve az anyagok feltárását, válogatását.
A punkt.hu oldalon megjelent esszé itt olvasható.
Az Expozíció – fotó/művészet 1976. október 24. és 1977. január 31. között volt látható Hatvanban, a Hatvany Lajos Múzeumban, Beke László és Maurer Dóra rendezésében. A hatvani múzeum a korszakban egyike volt azoknak a vidéki kiállítóhelyeknek, amelyek részben a fővárostól való távolságuk miatt kívül estek a kultúrpolitikai ellenőrzésen, és így progresszívebb szemléletű kiállítások megrendezésére is teret adott. Ebben az avantgárd művészet irányába nyitott Kovács Ákos szerepe emelendő ki, aki 1973-83 között igazgatta az intézményt. Hegyi Lóránd 1976-ban így ír az Expozíció kapcsán: „Örvendetes, hogy egy kis város kis múzeuma bátran vállalkozott a legújabb törekvések bemutatására is, bebizonyítva, hogy izgalmas, ellentmondásosságában is érdekes kiállítás Hatvanban is megrendezhető.”
A punkt.hu oldalon megjelent esszé itt olvasható.
Drozdik Orshi művészete ma elsősorban a feminista művészetben betöltött szerepe miatt fontos. Mint ismeretes, Magyarországon a szocializmus idején – más kelet-európai országokhoz hasonlóan – olyan, az azonosság logikájára épülő feminizmus valósult meg, amely a munkában való egyenlő részvétel okán a nemek egyenlőségét hirdette, és számtalan, a dolgozó nőknek kedvező intézkedést léptetett életbe. Csakhogy a felülről vezérelt feminizmus a nemek közötti különbség eltörlése révén megnehezítette a nőiség valódi reprezentációját. A nő „egyenjogú férfivé válhatott”, de az uralkodó, patriarchális értékrenddel szemben nem fogalmazhatott meg kritikát, s nem léphetett fel radikális módon. A hazai posztszocialista diskurzus éppen ezért egy úgynevezett „kevercs feminizmust” eredményezett,[1] amelyben megjelent a kritikai hang, idővel pedig az a posztfeminista attitűd is, amely már nem a tagadásból, hanem az identitás sokféleségének vállalásából fakad. Mindebben nagy szerepe volt Drozdik Orshinak.
A punkt.hu oldalon megjelent esszé itt olvasható.
Eredeti kiindulópontom a látvány és a szöveg egymáshoz való viszonyának vizsgálata volt az adott kor képzőművészetében. A tanulmányozott művek körénél a látványt a legtöbb esetben a fotó biztosítja, de maga a kép/szöveg modell más képfajták esetében is érvényes. Utalni szeretnék itt a kép-szöveg modell újabb történetére: a képet szöveggel együtt az avantgárd gyakorlat honosította meg a képzőművészetben, az orosz avantgárd, a szürrealizmus és a dada megoldásai tolulnak emlékezetünkbe, ezzel párhuzamosan a folklóré. Majd a konceptualizmus visszanyúl ehhez a gyakorlathoz, hagyományhoz mint alkalmazható nyelvhez, és később a posztkonceptuális munkák is ezt viszik tovább. A Benjamin Buchloch-i kiterjesztett konceptualizmus-értelmezést[2] alapul véve, azt kell mondanunk, ez a hatás még ezen is túlmutat. Nem csupán a konceptuális megközelítésben érhető tetten a megközelítésmód és az eszközhasználat bizonyos módja, de azokban a munkákban is, ahol az elvek, a modellek, a szövegezett koncepció hangsúlyos szerepet kapnak. A tömegmédiában a reklám nyelve az, amelyik szintén ezt a modellt alkalmazza.
A punkt.hu oldalon megjelent esszé itt olvasható.
Tanulmányomban a feminista szubjektumelmélet néhány alapvető elméleti felvetését kísérlem meg körüljárni – a női tekintet rendszerfelforgató, ellennarratíva-képző, autonóm-alanyiságot-megalapozó lehetőségeire fókuszálva. Jelen kontextusban a női tekintet a foucault-i értelemben vett, mindenkori felügyelő-fegyelmező, hegemón hatalmi apparátus szeme – a maszkulin, a medikai, illetve a muzeális tekintet komplex kereszteződéseinek[i] összessége – ellenében elgondolt és megélt visszanézés lázadó gesztusait jelöli. Célom a nőnézőpont lehetséges perspektíváinak feltárása, a saját jogon való lét és a valóság valid interpretációjára képes önálló tekintet elismerését biztosító láthatóság és nézőség mezsgyéjében[ii] való térhódításra, erőnyerésre tett kísérletek katalogizálása. A teórián túl a képzőművészetek tükrében az esztétikai megfontolások politikai téttel, ideológiakritikai intencióval való töltődésére koncentrálok. A patriarchálisan determinált nézőség és a feminista visszanézés szimultán, ellentmondásos élményéből fakadó „kettős látás” tapasztalatát elsősorban Drozdik Orshi életművének példáin keresztül vizsgálom, majd Drozdik munkáit más nőművészek alkotásaival párbeszédbe állítva keresem az áthallásokat, visszhangokat, tükröződéseket, egy esetleges feminista hagyomány artikulálódását.
A punkt.hu oldalon megjelent esszé itt olvasható.
