Sorsok, arcok, temperamentumok: emberek, akik a legfinomabb eszközökkel élnek a legdurvább sors ellen. S egy szalmaszállal védenek ki viharokat.

A lét minden lehetőségével, térrel és idővel léteznek, mély bölcsességgel és üde mámorossággal, könnyedséggel.

A kulturális tapasztalatok és gyakorlatok sokfélesége a vizualitásban is sokféleséghez vezet. Azt vizsgálom, hogy milyen formák alakultak ki a történeti fejlődés során a világ különböző régióiban, a kultúrák találkozása, keveredése, cseréje során.

Ahol valamely társadalom modernizálódik, ott a portréábrázolás modernizációja is megjelenik.

A modernizáció, a modernitás, a modern társadalom ugyanis globális és nem csupán európai jelenség. A kultúrák hasonlóságai, eltéréseik távolságaik vizsgálatai nem merülhetnek ki abban, hogy a nem nyugati társadalmak modernitásait a nyugati modernitás tükrében értelmezzük. A feladatomnak tekintem, hogy a társadalom- és kultúratudományi kutatásokon alapulva a vizuális nyelvezet változását is lekövessem, tanulmányozzam. A modern társadalom globális, regionális és lokális megragadása a célom.

A modernizáció lefolyása legyen bármilyen hirtelen, drámai vagy gyökeres, a portréábrázolásban létező kulturális, művészeti és vallási hagyományokat teljes egészében nem tudja azonnal megváltoztatni. S habár ezek a jelenségek, tudások és koncepciók maguk is állandóan változnak, mégis alkalmazkodnak egy sor globálisan terjedő eszméhez és gyakorlathoz. Ezen tudásformák reprezentálják azt a történeti kontinuitást, amihez a modernitás eszméinek és gyakorlatának alkalmazkodnia kell. A modernizáció átírja, illetve újraírja a társadalmak közötti különbségeket, hagyományokat: azaz, a régi különbségekből új különbségek születnek.

Egy példával élve, nézzük meg a középkori felfogást, amely a társadalmat három részre osztotta: az oratores, a bellatores, és a laboratores rendjeire – azokra, akik imádkoznak, akik harcolnak, és akik dolgoznak. A papság imádkozott a világi emberekért, a világi emberek pedig védelmezték a papságot. Ez esetben teljesen világos, hogy a morális rend, több mint csupán normák összessége. A gondolatok cseréje, amelynek során, amikor csak lehetséges közmegegyezésig jutunk el. A hierachikus komplementaritás összes pompájával, rituáléjával és képvilágával.

_________________________________
‍

„Jót és jól – ez az ars poeticám” – vallja Kemenesi Zsuzsanna fotográfus, kommunikáció kutató, aki egyetemi docensként 2004 és 2017 között vizuális kommunikációt és fotóesztétikát tanított a Kaposvári Egyetem Fotóművészeti karán. A Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén vendégtanár volt. Kemenesi 1999 és 2002 között Pécsi József Fotóművészeti ösztöndíjas, 1996-tól pedig egy éven át volt Jáva szigetén az Art Institute of Indonesia, Yogyakarta Média Kar Fotográfia szakának ösztöndíjas hallgatója. 1994-ben Londonban tanult és 2000-ben egy rezidencia program keretében Salzburgban alkotott. 2005-ben a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökségi tagjává választották. PhD tanulmányait a Kommunikációs Doktori Program keretén belül 2000 és 2008 között folytatta Budapesten.

Első egyéni kiállításán az Infranesia című sorozatát Jakartában állították ki a Gallery TC-ben 1997-ben, majd egy évvel később Magyarországon a Mai Manó Házban került bemutatásra ez az anyag. Kemenesi alkotói folyamatait Kerekes Gábor, Herendi Péter és Barta Zsolt Péter inspirálta, munkáival ázsiai, amerikai és európai kiállításokon találkozhatunk.

Önálló albumai és könyvei: Magánbeszéd (Városháza Kiadó 2000); Christopher Rauschenberg (szöveg) – Kemenesi Zsuzsanna (fotó): Sweet as Cherry, Fine like Wine (Magyar Fotóművészek Szövetsége 2008); Fotókalligráfiáktól a titkosírásokig (GlobeEdit 2019).