Az ember és a természet közötti rend keresése talán sosem volt ennyire ellentmondásos és tragikus. A mesterséges harmóniára való törekvés összefonódik a személyes vívódásaimmal, mint például azzal a kérdéssel, hogy: helyes döntés-e gyermeket vállalni?

A természet és az ember kapcsolatát vizsgálva olyan kérdéseket vetek fel, amelyek egyszerre riasztóak és lenyűgözőek. Gyakran végletekben gondolkodunk a természetről: vagy teljes alázattal, vagy teljes hatalommal közelítünk felé. Az élőlények kiragadása saját környezetükből, az emberi beavatkozás mindent elárasztó mértéke éppoly ártalmas, mint a szőnyeg alá söpört, ösztönös és önző rombolás. Az ártalom szemmel láthatóan meghaladja az alázatot, és ennek hatásai már most érzékelhetők, sőt, talán nap mint nap tapasztaljuk őket. Ritkán tesszük fel a kérdést: mi vár egy ma született gyermekre nyolcvanéves korában? Engem az foglalkoztat, hogy miért éppen ez érdekel ennyire. Nem szeretnék egy, a sokadik fotográfus közül lenni, aki az éghajlatváltozásra hívja fel a figyelmet – hiszen erről mind tudunk, és mégis távolról figyeljük, miközben egyre inkább részesei vagyunk.

Mindez egyénenként máshogy vetül ki. Az én vizuális válaszom egy hosszú önvizsgálat arról, hogy mit tartok igazán fontosnak megmutatni. Ez pedig szinte egyenlő az öncélúsággal. Mégis, a reménykeltő válaszom a saját kérdésemre az, hogy a természet átalakuló formájában is lehet az ember feltétlen szeretetének tárgya. Még ha a változás számunkra nem is kedvező, ezen keresztül kirajzolódhat makacs önállóságunk bizonytalan jövője.

‍

‍

Belicza László Gábor legújabb képsorozatának témája első olvasatként a természet és az ember viszonyát mutatja be, ugyanakkor létrejöttében és elkészítésének módját tekintve leginkább a saját élethelyzetében meglévő dilemmáknak a képi lenyomata. Ugyanakkor képeiben megjelenik az a feszültség, amely az ember természethez való viszonyában rejlik: milyen eltorzult módokon tud bánni az ember a természettel?

A sorozat ugyan a természethez való viszonyunkat tükrözi, de nem csupán egy, az éghajlatváltozás vagy annak következményeit bemutató képsorok között, hiszen az alkotó számára mindez csak ürügy a benne lévő szorongás kifejezésére.

Belicza korosztályának egy tehetséges, több fontos sikert elért alkotója, aki a fotográfia szak elvégzése után szakfényképészeti munkái mellett mindvégig a fotóművészet közegében maradva próbál meg egyensúlyt teremteni az alkalmazott fotográfia és saját alkotói szabadsága között.

33 évesen életének egyik szakaszhatárához érkezett: a családalapítás kérdéskörének képi ábrázolásához ugyan túl szemérmes, de képsorozatában leginkább a huszonegyedik századi ember - bár leginkább a saját - érzéseit vetíti a természetre. Vizuális eszköztárában, alkotói attitűdjében fontos számára képi formanyelvének hangsúlyos megjelenítése, amely kompozícióit egyedivé teszi. Megfogalmazása szerint: „a természet átalakulása is lehet az ember feltétel nélküli szeretetének tárgya” – amely gondolatmenet leginkább elterelése egy olyan vágyott életnek, melybe a saját dilemmáinak megválaszolása után juthat.

A PaperLab Galériában látható 11 fotó Belicza értelmezésében tárja elénk a bizonytalan jövőhöz kapcsolódó reményeket és félelmeket.

‍