A Roger Ballen magával ragadó Theatre of Apparitions című kiállítást 2017 tavaszán mutatták be a londoni Hamiltons Galériában. A kiállítás a fotográfus öt évtizedes karrierjének egyik csúcspontja, amely során az alkotó Dél-Afrika mindennapjait örökítette meg döbbenetes és letaglózó képekkel.

Az 1950-ben született Roger Ballen szerint a sorozat egyszerre jelent mélymerítést és eltávolodást is korábbi munkásságától. Alkotásai mindig is empatikus és őszinte betekintést nyújtottak az emberi lét megannyi helyzetébe, igaz gyakran sötét humorral fűszerezve mindezt.

Ballen fő ismertetőjegye, hogy a társadalom peremére szorult (kívülállók, elszigeteltek, napszámosok, gyógyító boszorkányok, testileg vagy szellemileg sérültek) emberekről és különösen veszélyes helyszínekről (foglalt telepek, bányák és roncstelepek) készíti képeit.

A fotóriporteri háttérből érkező Ballen rengeteg új eszközzel, rajzokkal és megrendezett elemekkel színesítette fényképészeti tárházát, amivel tableaux viviant képeit megalkotja: különösen a munkákon megjelenő piktogramok azok, amelyek mélyebb betekintést kínálnak a tudatalattiban való folyamatoknak és valóban létrejön a rá jellemző „abszurd kavalkád”. A projekt egyes részeit korábban rövidfilmekben is bemutatták, így gyarapítva azok történetiségét, filmszerűségét.

A Theatre of Apparitions az alkotó számára is áttörést jelentett. Ballen egy elhagyatott női fegyház dokumentálásával kezdte a projektet, amikor szembetalálkozott egy üvegbe karcolt rajzzal. A feltételezhetően egy fogvatartott által készített képet megörökítette, ami végül bele is került a 2008-as Boarding House című kötetébe. „Olyan volt, mint egy hógolyó lefele a lejtőn” fejtette ki az alkotó, aki ezek után elkezdte megpróbálni reprodukálni a rajzokat „néha szertefoszlanak, néha azonban megindulnak és nincs megállás”.

Munkássága ezek után kezdett eltérni a hagyományos képalkotástól egy új irány felé, amiről az alkotó így nyilatkozott: „éreztem, hogy meg tudom csinálni, de rengeteg lépés kellett hozzá, rengeteg gyakorlat és újra felfedezés.” Korábbi sorozatainak elkészítése – az Outland, Shadow Chamer, Boarding House, Asylum of the Birds mind körülbelül öt-hat évig tartott. Nem így a The Theatre of Apparitions, amit elmondása alapján nyolc év után fejezett be. „Ezek a képek és jelek mostantól az új inspiráció forrásai. Önmaguk lendítenek előre és sose tudod, hogy mi következik utánuk.”

Ballen számára az alkotás mindig is az elme felfedezéséről, a tudatba való alámerülésről szólt. Marguerite Roussouw már egy évtizede dolgozik az alkotó asszisztenseként és alkotótársaként. Ballen elmondása szerint rengeteg dolog nem jöhetne létre az ő segítsége nélkül, hiszen szakértelme a festészeti technikákról különösen fontos adalékul szolgálnak műveihez. „Egy nagyon kreatív elme, aki megérti a pszichémet és tudatalatti kapcsolatunkban osztozunk egy bizonyos látványban és elmeállapotban”. A spontán folyamatokból kirobbanó túlvilági jelenések mostanra csupán az elkészült képek formájában léteznek, azonban továbbra is körbelengi valami ősi, magával ragadó, túlvilági, sajátosan félelmetes légkör, amely később a rémálmok tökéletes forrásaként szolgálhat. De az alkotó számára itt többről van szó. „Minél inkább közelebb tudom hozni ezt az állapotot annál jobb. Számomra ez inspirálóan hat. Tudom, hogy sokak számára feszültséget okoz, de engem meg ez lendít mozgásba. Meg akarom jeleníteni ezt az állapotot, miközben persze tisztában vagyok azzal, hogy ez egy illúzió, vagy önámítás. Valójában senki nem ért semmit.”

Képi elbeszélésén keresztül Ballen „jelentést, összefüggést és válaszokat akar találni”. A befogadók – akár tetszik nekik, akár nem – részt vesznek a tudatalatti leképezésében. „A legjobb művészet gyorsabban fertőzi meg az elmét mint, hogy felfognám, hogy mi történik” –fejti ki az alkotó.

A fényképezőgép továbbra is elhanyagolhatatlan szerepet játszik az alkotói folyamatban. „Ötven éve készítem a képeket és úgy érzem, hogy egyre inkább képes vagyok annak összetettségét egyszerűvé tenni úgy, hogy a kép egy pszichológiai hatást kiváltó állítássá váljon. Egyesek számára a fényképezőgép a társadalmi helyzetek megjelenítésének eszköze. Megjeleníti a politikai környezetet, az emberek helyét, vagy épp a divatot, de számomra inkább önmagam megismerésének eszköze, amihez nem mellesleg még tehetségem is van.”

Ballen karrierjének visszatekintő kötete – a Ballenesque című könyv 2017 őszén jelent meg. Arról, hogy miként tudná pontosan elmondani, hogy mit is takar a „Ballenesque” kifejezés, vagy a „Rogerworld”, ahogy néha nevezi, az alkotó ezt mondta: „Egy olyan esztétika, olyan kifejezési mód, amely különbözik a többi művészettől. Egyszerre van benne a rajzolás, a festészet, a szobrászat és a díszlettervezés, mind egy fekete-fehér képen keresztül. Megjeleníti a tudatalattit és megértően tekint az emberi létre. Egy jó kép elkészítéséhez több ezer apró együttállás és kapcsolat szükségeltetik.” Legutóbbi képeit látván a nézőnek egyszerre juthatnak eszébe a barlangrajzok és Hieronymus Bosch varázslatos világa. Ballen üdvösnek látja ezt a kapcsolatot, hiszen „azok a munkák egy mély, archetipikus jelentéssel rendelkeznek – egészen konkrétan evolúciós és biológiai reakciót váltanak ki belőlünk, aminek a megértésének a közelébe se járunk."  

Az egész értelmet nyert, amikor a törékeny, félénk múzsát ábrázoló képhez értünk a kiállításon. Az elmondása szerint a múzsát körül lengi valami angyali. „Van egy ilyen illúzió, hogy amikor meghalsz, akkor úgy érzed, hogy a mennybe mész és minden rendben lesz. Ezzel szemben az én múzsám pontosan ugyanazokkal a kételyekkel és aggályokkal rendelkezik, mint mindenki, ki köztünk jár.”

Készítette: Alison Cole

Forrás: https://thamesandhudson.com/news/the-theatre-of-apparitions/