ENGLISH ENG ENGLISH
Kezdőlap/ Nádai Ferenc megnyitóbeszéde

Nádai Ferenc megnyitóbeszéde

Gaál Zoltán: Az Út
Mai Manó Galéria és Könyvesbolt
2017. 09. 06. 18:00 – megnyitó

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves megjelentek!

Öröm látni, hogy mindenki itt van, aki kíváncsi Zoli fényképeire és itt van természetesen Gaál Zoltán, itt vagyok jómagam is, hogy az alkotó és a Ház megtisztelő felkérésének eleget téve mondjak egy megnyitó-féle beszédet…

Az elmúlt év áprilisában álltam itt utoljára, és akkor meg kellett említenem, hogy egyvalaki nincs itt, ma pedig azt kell mondanom, hogy most „kétvalaki” hiányzik, azok, akik nélkül az ÚT, a képek, a fotókból összeállított könyv és ez a kis tárlat sem jött volna létre…nem lenne!

Ez a „két valaki”: Erdős György, a barát, a japán tanár (mondhatnánk úgy is, hogy a Japán tanára!) és Gera Mihály, akit Zoli mesterének tekintett/tekint, ahogy könyve bevezetőjében írta is: „(GM) megtisztelt azzal, hogy sok éven át figyelte fényképész tevékenységemet, tanácsokkal látott el. (…) könyveimet inspirálta…

A legutóbbi fotográfusi japán-útjának két helyszínét Okajamát és Sodosimát megállóknak nevezi a fotográfus, és ezekben a „megállókban visszatekintés, összefoglalás és búcsú zajlott le”.

Bevallom, hogy Japánnak erről a két helyéről soha nem hallottam, ezért utánanéztem: Okajama mintegy 700-ezres (kis)város a fő sziget, Honsú nyugati részén (kb. másfélszer nagyobb kiterjedésű mint Budapest!), a milliós és mindenki által ismert Hirosimától Sinkanszennel 35 percnyi vonatútra, több egyeteme és főiskolája van, önmagát úgy hirdeti, hogy a napfény városa (mondhatni egy japán Szeged!); Sodosima (S-sel ejtve!) pedig egy – alig 96 négyzetkilométeres – parányi sziget, 14 és félezer lakossal. Tegnap, szeptember 5-én mindkét helyen felhős égbolt és 22-23 fok volt.

De „hallgassunk bele” még Zoli könyvének – Az Útnak – előszavába (melynél jobb megnyitót nem is lehetne tartani!): „…régi álmom volt csak úgy, a magam szórakoztatására, ismeretlen japán tájon csavarogni, fényképezni, semminek sem megfelelni. Ott lenni. És most megadatott.”

Ezt a csavargós, ezt a dologtalan ott-levést rögzítette Zoli a masináján, ennek az állapotnak a képeiből láthatunk most itt válogatást.

Fotó: Gaál Zoltán: Az Út

Ami a legjobban feltűnik a képeken – és most egy előre bejelentett képzavar következik –: az a csönd. Még a repülőtéren készült fotók, még a városi (vonatos, buszos, taxis) képek is olyanok, mintha – furcsa dolgot mondok – „hangfogóval” kattintott volna Zoli. Hogy ne lehessen észrevenni, hogy ott van!

A (fény)képpel együtt a csendet is rögzíteni: biztos mesterségbeli tudást, valamint a téma és a szakma iránti igényességet feltételez. Gaál Zoltán ezen erények – csendes, hivalkodás nélküli – birtokában van.

Csöndesek a parkok, a terek, az utcák, egy nő cipősarka kopog csak, csöndesek a hátsó udvarok, a száradó ruhák, a sikátor, a fodrászüzlet…a biciklista is megállt éppen, csöndes a szállodai szoba ablaka (benne a tévé, mint kép a képben! – ez visszatérő motívuma Gaál Zolinak), de még a háztetőn krikettező (?) öregurak is mintha Zoli kedvéért álltak volna meg egy pillanatra…

…és csöndes a bambuszliget, a folyó, és csöndesek az öreg fák, a szobrok…a táj, az égbolt és a tenger tágas-szépsége pedig minket is csendre int.

A kiállítást megnyitom, fogadják szeretettel és kíváncsi érdeklődéssel.

 

Nádai Ferenc
grafikus-tipográfus