ENGLISH ENG ENGLISH
Kezdőlap/ Események/ Fotográfia és irodalom konferencia

Fotográfia és irodalom konferencia

A konferencia a francia Phlit kutatócsoport kutatásaira, illetve a témában már megjelent magyar kutatásokra alapozva tűzi ki céljául a magyar fotóirodalmi művek összefogó teoretikus és történeti elemzését, a magyar fotóirodalmi irányzatok és sajátosságok feltérképezését. A két napos konferencia kitér majd nemzetközi példákra, Magyarországról külföldre emigrált fotográfusok (Lucien Hervé, Ergy Landau, Brassaï) műveire csakúgy, mint az íróportrék lapokban való megjelenésére, az utazási irodalomra, a városreprezentációjának szöveg/kép viszonyulásaira, a fotóekphraszisz elméleti paradigmáira, a költészet és a fotográfia kapcsolatára, a festészet, a film, a performansz transzmediális viszonyaira. A meghívott előadóink közül Nagy Zopán „Átfedések. Avagy: szimultánmédiumok, kép-írás-képek, rétegződések” című perfomansza a konferencia „költészet és fotográfia” szekciójához kötődik, míg a FOTÓképREGÉNY kiállításhoz kapcsolódóan beszélget majd Veiszer Alinda az Antoine és Désiré – Fényképregény az 1970-es évekből c. könyvről Bereményi Gézával és Vető Jánossal.

Első nap
2018.10.25. csütörtök

9:30 – 9:45 Regisztráció
9:45 Köszöntőt mond Baki Péter, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház igazgatója

10:00 -11:30 1. szekció – szekcióvezető: Pál Gyöngyi

Jean-Pierre MONTIER
Rennes-i Tudományegyetem
egyetemi tanár – Phlit (fotóirodalmi) kutatócsoport és honlap alapítója
jean-pierre.montier@univ-rennes2.fr

Fotóirodalom: vetélytársi tekintetek (angol nyelvű előadás)

Az irodalomkutatás során sokszor kerülnek új fogalmak bevezetésre, kérdés viszont, hogy Charles Grivel 1988-as „fotóirodalom” fogalmának bevezetését milyen igény váltotta ki. Mit takart ez a fogalom és releváns-e a mai napig? Milyen tudományterületeket mos össze és milyen eredménnyel? Az előadás a fotóirodalom elvét járja körül, a lehetséges felhasználási irányok bemutatásával.

Photoliterature: Trading Gazes

It is not always necessary to use new concepts: nevertheless “photoliterature”, proposed by Charles Grivel in 1988, is more than ever relevant, as it implies the transgression of disciplinary frontiers. This conference explains the reasons that justify this new paradigma and its implications, giving some examples of its applications and perspectives that it opens.

 

Laurence LE GUEN
Rennes-i Tudományegyetem
doktorandusz – Phlit kutatócsoport tagja
leguenlaurence@gmail.com

Landau Erzsi a „nyitott könyvek”-nél (angol nyelvű előadás)

Az előadás a magyar származású Landau Erzsi (1896-1967) fotográfusnő művét bemutató virtuális kiállítást járja körbe. A Franciaországba emigrált Landau a 30-as és az 50-es évek között vált híres fotográfussá, de mára nagyrészt feledésbe merült az életműve. A kiállítás a fényképész családi archívumából származó dokumentumaiból, valamint Landau képeivel illusztrált könyvekből épül fel, amelyek az irodalmi vonatkozáson keresztül új megvilágításba helyezik az életművet.

Ergy Landau at “open books”
This presentation will propose to show and introduce a virtual exhibition called the Ergy Landau at open-book dedicated to the work of the Hungarian native photographer Ergy Landau (1896-1967). Landau who immigrated to France became famous in the 30s to 50s, but today her work is largely forgotten. Showing documents from the photographer’s personal archive, as well as from the main publications to which Ergy Landau contributed, this exhibition reveals brilliant new facets of her photographs’ relationship with literature.

 

GEBAUER Imola
Tours, Franciaország
független kutató és kurátor, az Association des Amis de Lucien Hervé és Rodolf Hervé tagja
imola.gebauer@gmail.com

„Egyesek némák, mások beszélnek” (Paul Valéry)
A szó és kép dialógusa Lucien Hervé munkásságában

Lucien Hervé (1910-2007) fotóművész – Le Corbusier és más neves alkotók fotográfusa – építészettel való kapcsolata nyilvánvaló, képi nyelve egyéni módon ragadja meg az épített teret. Képzőművészethez való kötődéséről Batár Attilának mesélt (Lucien Hervé, Héttorony, 1992) és fotói tanúskodnak a festészet tanulmányozásáról. Irodalommal való kapcsolata azonban ez idáig feltáratlan téma. Pedig Hervé archívuma nem csak fotográfiákat őriz, hanem sokezer idézetet is irodalmi művekből, melyek pályája végéig kísérték. A szó és a kép életművében következetesen kiegészítik egymást.
Lucien Hervé fotói saját szerkesztésű könyveiben és kiállításaiban új értelmezést nyernek. E dokumentumok rávilágítanak, hogy a fotográfus számára a művészi kifejezésmódok felerősítik egymást, ezért kapcsolatukat mindvégig kiaknázta. Az előadás először kísérli meg az általa válogatott irodalmi szövegekre és nem a fotókra támaszkodva tanulmányozni Lucien Hervé életművét, remélve, hogy ez az új megközelítésmód mélyebb rétegeket tár fel a művészről, magyar és francia kapcsolatairól, valamint arról az intellektuális miliőről, amelyben élt és dolgozott.

 

11:40 – 13:40 2. szekció – szekcióvezető: Lénárt Tamás

ALBERTINI Béla
Kaposvári Egyetem
professor emeritus, fotótörténész
bela.albertini@gmail.com

Fotográfiák és előzményeik a szépirodalomban – válogatás a 19. századból

Szépirodalmat természetesen főleg esztétikai élményszerzés okán olvasunk. Ha azonban valakit a fényképek iránti érdeklődéssel is megvert a sors, észreveszi a szövegekben a fotográfiai vonatkozásokat is. Ha érdeklődésünket csak a 19. századra összpontosítjuk, akkor is szembetűnik, hogy már a fotográfia előtörténetének egyes elemei is felbukkannak a szépirodalomban. A portré miniatűr, a hordozható camera obscura (Goethe: Vonzások és választások), a dioráma (Balzac: Goriot apó). Később maga a dagerrotípia (Edgar Allan Poe egyik írásának címében), majd a papírformátumú fényképportré (Csehov: A protekció), vagy a fénykép, mint alkalmazott látványosság (Theodor Fotane: Effi Briest). A példák még gyarapíthatók lennének Byrontól Zolán át Mark Twainig.
Mire jó mindezek észrevétele? Ha a fotográfiát interdiszciplináris kontextusban vizsgáljuk, akkor azt szépirodalmi szövegek, szövegrészletek által társadalomtörténeti, technikatörténeti, szociológiai, szociálpszichológiai és pszichológiai összefüggésekben is látni és láttatni tudjuk, és segít a fénykép komplex jelenségként történő értelmezésében.

 

E. CSORBA Csilla
Petőfi Irodalmi Múzeum
művészettörténész
csorbacs@pim.hu

A képmutogatótól a fényképíróig (Arany János találkozásai a fényképezéssel)

A bicentenárium évében, 2017-ben, Arany János ikonográfiájának kutatása során számos esetben figyeltünk fel az új vizuális médium, a fotográfia jelenlétére magán– és hivatali életének pillanataiban, valamint költészetének egyszer-egyszer ihletet adó példáinál. Családi albumok, adott és kapott fényképek, közéleti szerepvállalásai idején leírt értő kommentárjai arra emlékeztetnek, hogy a fényképezéstől magát távol tartó személy sem kerülhette el az új médium vonzását, ezáltal látásmódjának változását.

 

DEDE Franciska
Országos Széchényi Könyvtár
dede.franciska@gmail.com

Két évtized íróportréi A Hétben és az Új Időkben

A századforduló két népszerű és meghatározó folyóirata: A Hét és az Új Idők (fény)képanyaga mind mennyiségi, mind tartalmi szempontból alapvető koncepcionális különbséget tükröz. Míg Kiss József politikai és irodalmi hetilapjának illusztrációit szinte kizárólag a címlap portréi jelentették, addig Herczeg Ferenc szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilapja hétről hétre gazdag képanyagot kínált az olvasóközönségének; a fényképek között mindkét lapban számos íróportrét is talált az érdeklődő. A Hét modern és újító lapként, noha elsősorban az írott anyagával kívánt hatni, éppúgy közölt a fényképezéssel, fényképészettel kapcsolatos írásokat, mint az önmagát illusztrált folyóiratként meghatározó Új Idők.
Az előadás arra vállalkozik, hogy röviden ismertesse és összevesse a két lap fényképanyagán keresztül kirajzolódó, két különböző szerkesztői célkitűzést, áttekintse, hogy mi mindent árulnak el a hetilapok képei, a szöveg és kép viszonya. Mindeközben – a folyóiratok fényképanyagának aránytalansága miatt természetesen különböző mértékben – arra is kísérletet tesz, hogy röviden bemutassa a képanyagot. Kik szerepelnek a fényképeken? Milyen apropóból közölnek képet valakiről? Hogyan jelennek meg az írók a fényképeken, milyen képet igyekeznek önmagukról mutatni? Mit árul el a kép és a szöveg viszonya és aránya? Hogyan jelennek meg ugyanazok az írók a két lapban? Milyen önálló írásokat közölnek a lapokban a fényképezésről?

 

FEJÉR Zoltán
fotóművész, fotótörténész
fejeradam@gmail.com

Úr ír és fényképez

Egy író háromféleképpen kapcsolódhat a képkészítéshez:
– lehet a fénykép modellje; a Petőfit ábrázoló dagerrotípiától az Ady portrékig az ilyen típusú fotók rendre felbukkannak tankönyveinkben;
– fotóalbum szöveges részének megírásával társszerzővé válhat. Ezeknek az együttműködéseknek egyik legérdekesebb személyisége volt Cs. Szabó László, aki Balogh Rudolf és Erdődi Mihály tájképeinek történeteit is kikerekítette saját gondolataival;
– az író maga is kézbe veheti a fényképezőgépet; ezt tette például Illyés Gyula, amikor Nagy Lajossal 1934-ben a moszkvai írókongresszusra utazott. Kortársunk, Bartis Attila, vagy a nála egy generációval idősebb Nádas Péter még közelebb áll a képkészítéshez, mint írótársai, mivel tanulta a fényképész szakmát.
Miért fordulnak az olvasók és a művészetek iránt érdeklődők fokozott figyelemmel a fényképező író felé? A fikciót papírra vető személy önálló világot teremt, amelynek szereplői, helyszínei és történései ismeretlenek, de közel állnak helyzetünkhöz. Népszerűek azok az olvasmányok is, ahol a felsoroltakat az író felfokozott képzelőerővel formálja meg. A fényképezők túlnyomó többsége viszont a kézzelfogható valóság egy jól lehatárolt részét ábrázolja. Az elvont képi világú fotók ugyanis nehezebben érthetőek és a fényérzékeny anyag használata ellenére az ilyen munkákat a laikusok gyakran képzőművészeti alkotásnak tekintik.

 

15:00 – 17:00 3. szekció – szekcióvezető: Kiss Noémi

GÁSPÁR Balázs
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
zsalabg@gmail.com

„…tán csak fényképfelvételek az írásaim” – Kaffka Margit és a fotográfia

Kaffka Margit pályafutása, élete során – számos író-költő kortársához hasonlóan – fontos szerepet kapott a fotográfia, az ahhoz való viszony. Az író, az írás és a fotográfia kapcsolata Kaffkánál több szempontból is megközelíthető. Az önmagára és másokra való reflexiók során, az általa írt és róla szóló kritikákban jó néhány alkalommal feltűnik az írás és a fényképezés alkotói folyamatának párhuzamos mivoltára való utalás. Rövid önéletrajzi írásában, amely az Érdekes Újság Dekameronjában jelent meg 1912-ben, például így írt: „…egy állandó és folytonos kimenés azóta [a Színek és évek megjelenése óta] az életem; s ezen a kivándorló úton tán csak fényképfelvételek az írásaim”. Ugyanakkor a Kaffkával kapcsolatos reflexiókban több író is a látás, a tekintet, és ezzel együtt a fotográfiával való párhuzamot állította fókuszba (elsősorban versei kapcsán). Mindezen túl regényeiben, írói pályafutásában és személyes életében is jelen volt a fotográfia, a fénykép. Az előadás Kaffka Margit és a fotográfia – a fentebb vázolt szempontok szerinti – kapcsolatát kívánja bemutatni, egyfelől a hozzá kapcsolódó, olyan írások mentén, amelyekben valamilyen módon megjelenik a fényképezés, másfelől a róla készült fotók szempontjából.

 

KRAUSZ Katinka
Eötvös Lóránd Tudományegyetem – BTK, Irodalomtudományi Doktori Iskola
doktorandusz
katinka.krausz@gmail.com

„Papíron a fény fonákja” – A fotográfia Szabó T. Anna verseiben

Szabó T. Anna költészetében gyakoriak a képszerű ábrázolások, versei sok esetben csaknem fotórealisztikusan írják le a beszélő elé táruló látványt. Emellett azonban időről időre explicit módon is megjelenik verseiben a fotografálás aktusa, eszköztára vagy épp a fotóelőhívás menetének leírása (Fény című kötetének fő rendezőelve például épp az analóg fényképezés folyamata). Ezen alkalmak mind egy sajátos látásmód kölcsönvételét és alkalmazását fémjelzik, helyenként a szabad szemmel való látás és képalkotás, illetve a fényképezés működési mechanizmusának szembeállításaként, más esetekben a beszélő önmagára való rálátását segítő mankóként. Szabó T. ezen versei gyakran visszhangozzák Susan Sontag és Roland Barthes a fényképekkel, fényképezéssel kapcsolatosan megfogalmazott nézeteit. Ezen túl a versekben a fényképezés mint aktus megjelenésekor a fényképezőgép is gyakran sajátos szerepben, a látást segítve, az azt korlátozó akadályok radikális lerombolójaként, fegyverként tűnik fel. Emellett a fényképek ekphrasztikus megjelenítése is gyakori Szabó T. fotós tematikájú verseiben, hol önállóan (így például az „Arról, hogy meghalok” című vers épp a konferenciafelhívás illusztrációjaként kiválasztott André Kertész fotográfiát írja le), hol pedig a fényképezés aktusának kísérőjeként („Fekvő nő kockás pokrócon”, „1944. Teiresziasz”). A tervezett előadás mindezeket figyelembe véve arra fókuszál, hogyan használja Szabó T. Anna verseiben a fényképezés aktusát, illetve az ekphrasziszt mint a láttatás eszközét.

 

LÉNÁRT Tamás
Eötvös Lóránd Tudományegyetem – BTK, Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Intézet
egyetemi adjunktus
lenart.tamas@btk.elte.hu

A költő és a doboz
Szijj Ferenc: A tárgyak súlya

Szijj Ferenc költészetének, különösképpen a 2014-ben megjelent Agyag és kátrány című kötet verseinek fontos motívuma a fényképezés, pontosabban a képrögzítés ma már kissé különcnek tűnő módja egy dobozkamerával, azaz egy „camera obscurá”-val. A költemények e motivikus súlypontja nemcsak azért figyelemreméltó, mert ténylegesen a költő fototechnikai kísérleteiről számolnak be (amelynek eredményeit több helyen kiállították, publikálták már), hanem mert a kötet verseit meghatározó, különös hangulatú, gyakorta nyomasztó nyelvi ábrázolásának, atmoszférájának a szintén különös – és mintha eleve kudarcra ítélt – képrögzítési technika metaforájává és ugyanakkor alakítójává is válna. Ha meg akarjuk tehát érteni Szijj Ferenc episztemológiai érdekeltségű poétikájának nyelvi tétjeit, az utunk minden bizonnyal a „doboz” által rögzített elmosódott képeken és a költői nyelv alapvető képiségének kritikáján keresztül vezet.

 

NEMES Z. Márió
Eötvös Lóránd Tudományegyetem – BTK, MMI Esztétika Tanszék
egyetemi adjunktus
nemes.z.mario@gmail.com

KÉP/VERS/TEST

Előadásomban a kortárs költészet intermediális kísérleteinek bizonyos formáit szeretném bemutatni. Mindenekelőtt azokra a munkákra koncentrálok, melyek kiemelt módon reflektálják a magyar irodalomban még mindig „atopikus” (Dánél Mona) módon jelenlévő neoavantgárd hagyományt. Kele Fodor Ákos Echolália című kötete és Tóth Kinga munkássága képezi jelenleg azt az imaginárius élbolyt, mely egyszerre képes a textualitást, vizualitást és hangköltészeti kísérleteket határsértő módon kombinálni. Előadásomban ezeknek az ún. technorganikus poétikáknak a bemutatására vállalkozom, de kitérek arra a médiakonfigurációs átalakulásra is, mely a fotótechnikák megváltozott jelentőségét illeti az irodalmi kontextusban.

 

Második nap
2018.10.26. péntek

9:00 – 10:30 4. szekció – szekcióvezető: Visy Beatrix

BÖHM Gábor
Pécsi Tudományegyetem – BTK, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti tanszék
egyetemi adjunktus
bohm.gabor@pte.hu

„… a kép milyen lesz és mit őriz meg az időnek.” A fotóekphraszisz mint poétikai önreflexió és a „prózafordulat”.

A „prózafordulat” kifejezés a magyar elbeszélőművészet egyik sokat vitatott irodalomtörténeti korszakára utal, és a 20. század 70-es és 80-as éveiben kanonizálódott, ám a kortárs irodalmi szcénára is jelentős hatást gyakorló irodalmi szövegek prózapoétikai sajátosságait hivatott jelölni. Az előadás e narratív megújulás egyik jellemző komponensét járja körül.
Mészöly Miklós, Esterházy Péter, Nádas Péter, Krasznahorkai László írásművészetéből vett példák alapján leírhatóvá válik a poétikai önreflexió működésének funkcionális tartalma. Az elemzett művek mindegyikében megjelenik egy kép, egy fotográfia, amelynek a fikció terében artikulált problematikus értelmezése, „olvasása” visszahat az irodalmi mű értelmezhetőségére, „olvashatóságára”. Kép és szöveg ontológiai különbsége nem tűnik el, a fotóleírások mégis képesek azon a hermeneutikai kérdések felvetésére, amelyek a textus befogadásának dilemmáira adnak választ. A fotóekphraszisz így poétikai értelemben kulcsként funkcionál az irodalmi szövegek elbeszélői stratégiáinak felfejtéséhez.

 

MILIÁN Orsolya
Szegedi Tudományegyetem – BTK, Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék
egyetemi adjunktus
milianro@yahoo.com

A „pusztulás topográfiája”.
A fotók és fotóekphrasziszok szerepe Farkas Péter Kreatúrájában

A Farkas Péter Kreatúra című kisregényét (Magvető, 2009) alkotó három, egymással motivikusan összefüggő történet – (éhség), (magány), (félelem) – középpontjában a határhelyzetben levő, magáramaradott emberi test áll. A szenvedéstörténetek triptichonja a biológiai/testi és szellemi esendőség három útját rajzolja meg: az (éhség)-ben egy csontig fogyott, névtelen éhező teszi meg utolsó útját, a (magány)-ban Paul Celan egyik párizsi sétája a Szajnába és az öngyilkosságba vezet, a (félelem)-ben pedig Hölderlint szállítják őrültekházába. Ezek a pusztulás-gyakorlatok eltérő módokon, eltérő terekben mennek végbe (falu a szudáni síkságon; európai nagyváros; szűk terű lakószoba), azonban antropológiai, egzisztenciális állapotrajzuk közös: a narrátori téralkotás és a főszereplők tértapasztalata ember és világ elidegenedettségéről tanúskodik. A három történet hátterében vizuális reprezentációk (is) állnak: az (éhség) James Nachtwey szudáni éhező férfit ábrázoló 1993-as, részben pedig Kevin Carter szintén 1993-as A keselyű és a kislány című fotográfiáján alapul; a (magány)-hoz az Avenue Émile Zola 6-os számú házától a Mirabeau híd alá, a Szajnához vezető fotósorozat társul (a szerző fotói, melyek elérhetőek Farkas Péter honlapján), a (félelem) pedig Francis Bacon Keresztrefeszítés-triptichonjának (1944) üvöltő figuráján is alapul.
Előadásomban egyrészt azt vizsgálom, hogyan befolyásolják a kisregény olvasását a szerzői honlapon közzétett vizuális reprezentációk. Másrészt azt elemzem, hogy a Kreatúra szövegében nyelvileg megidézett-megképzett, illetve a szöveg paratextusaiban – a fülszöveg, a szerzői honlap − szerepeltetett fényképek és a fotóekphrasziszok (elsősorban Nachtwey fotográfiája és sokkoló felvételének, ikonikus fotójának leírása) milyen szerepet játszanak a kisregényben.

 

BIRÓ Eszter
Glasgow School of Art, School of Fine Art – Research
doktorandusz
e.biro1@student.gsa.ac.uk

Komparatív analízis: a gyász-munka gesztusa.
A Barthes-i “Love and Death” értelmezése Bartis és Calvino szövegein keresztül

Előadásom első felében Barthes, Bartis és Calvino szövegeket értelmezek: The Adventure of a Photographer (Calvino, 1983), A vége (Bartis, 2015), Világoskamra (Barthes, 1982), és Mourning Diary (Barthes, 2012). A narratívában megjelenő “love and death” tematikát, mely dekonstrukció–rekonstrukció formájában manifesztálódik, mint a kép égetés-kiégetés aktusa majd tartalom visszatérése.

Az analízis második felében pedig olyan kortárs fotográfia munkákat mutatok be ahol ez a kisemmizés és visszatérés jelenik meg : Sophie Calle – Exquisite Pain (Calle, 2004), Hajas-Vető Surface Torture (Hajas, Vető, 1978), Schuller Judit Flóra Possibly Maybe (Schuller, 2012), majd Forgács Péter (Forgács, 2015) és Forgách András (Forgách, 2015) anyai és Esterházy Péter (Esterházy, 2000, 2002) és Marcell apai gyász-munkái (Esterházy, 2018); melyek hatottak a 2015-ben készült Eraserworks (Biro, 2015) munkámra.

 

10:45 – 12:40 5. szekció – szekcióvezető: E. Csorba Csilla

KOVÁCS Krisztina
Szegedi Tudományegyetem – BTK, Magyar Irodalmi Tanszék
egyetemi adjunktus
karanovo@gmail.com

A modern nagyváros vizuális reprezentációi, irodalom és fotóművészet kapcsolata a modernitásban:

A nagyvárosi irodalom témái között, a nyugat-európai metropoliszok és a hozzájuk felzárkózni vágyó Budapest irodalmi reprezentációi, azok látványra építő technikái kapnak kiemelt helyet. A Balzac és Zola-regények jellegzetes kompozícióit az irodalom és a vizuális művészetek közti kölcsönzések és adaptációk jellemzik. A metropolisszá válást rögzítő, a 19. századi és a 20. század eleji Párizst panorámaszerűen lefényképező fotósok (Nadar, Henri Le Secq, Eugène Atget) munkái a részletekre fókuszáló, a város térszerkezetét az útirányok választhatósága, az egyszerre zárt és nyitott helyeket bemutató beállításaik miatt figyelemre érdemes víziók.
A téma fotografikus rögzítésének egyik legismertebb magyar alakja a millenniumi fővárost körbefényképező művész, Klösz György. A fotóművész a terek, utcák, épületek modern és új térelrendezésének krónikása, aki a realisztikus megjelenítés illúzióját adja, ám valójában a topikus emlékezet és a retorikai rend konstruált reprodukcióját valósítja meg. Klösz legismertebb kompozíciói beállításukban és tematikájukban is hasonlóak az irodalom városmodelljeihez. Ahogy Nadar, Le Secq, Atget képei együtt olvashatók az Emberi színjáték vagy a Rougon-Macquart-ciklus darabjainak egyes szöveghelyeivel, úgy Klösz képei a tárcaregények és nagyvárosi karcolatok megfogalmazásaival, például Ambrus Zoltán és Kóbor Tamás ugyanilyen elrendezésű jeleneteivel, térfelfogásával állíthatók párhuzamba. Az utca kínálta látványokat szemléző művészek között pedig, az irodalmi szövegekben és a valóságban is, a modellt kereső alkotó karaktere a festő és a szobrász mellett/helyett egyre inkább a fotós lesz. Az előadás e szempontokat igyekszik körbejárni.

 

KISS Noémi
Miskolci Egyetem – BTK, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet
egyetemi adjunktus
kissnoe@gmail.com

Utazás, irodalom, fotográfia

Mindketten utaznak, az író és a fotográfus is. Mi történik, amikor határpontokhoz érnek? Üres helyeken landolnak? A határon csak egy szögesdrót van, vagy a semmi. Ha a térkép nem mutat semmit, akkor nincs mit lefényképezni, írni viszont lehet a semmiről is, mintha ott lenne valami.
Mindkét médium, fénykép és irodalom is az emlékezet szolgálatába állítható, elméletük és gyakorlati megvalósulásuk ezért szorosan összefüggött az utóbbi évtizedek fotókönyves munkáiban. A mai Európa tele van üres helyekkel, a periféria üressége pedig a kontinens kettéosztottságáról árulkodik.
Előadásomhoz olyan könyveket választottam a német és a magyar nyelvű, európai konfliktusokat tematizáló albumok közül, melyek ugyan több tíz éven át jelentek meg, a műfajra nézve máig releváns problémákat érzékeltetnek. Ezek az albumok eleve az elmúlást, bizonyos európai helyek geopolitikai kiüresedését és végérvényes ˗ társadalmi és gazdasági – leszakadását, a kulturális emlékezet sorvadásának irodalmi és fotográfiai ábrázolhatóságát tűzték ki célul.
Ugyanakkor általuk jól látjuk, milyen veszélye van az ilyen népszerűsítő feldolgozásnak: a kihaló vidékek fotózása és megírása nem áll távol a nosztalgikus átmentés romantikus vágyától.

 

TELEK-NAY Ágnes
Budapest Főváros Levéltára
tn.agnes@gmail.com

Fotó-irodalom-Budapest. Fővárosunk identitása a kortárs szépirodalom és városfotográfia korrelációjában

Természetes és épített környezetünk örök témája a művészeteknek. Budapest is számos alkotót ihletett már meg: fotográfiai és irodalmi alkotások sokaságát ismerjük, melynek központi témája. Kevésbé ismert ennek a két műnemnek a találkozása, pl. olyan városi fényképalbumok formájában, amelyekben a képeket kortárs írók-költők írásai kísérik. Egy város portréja alapvetően kétféle lehet: vagy közvetlenül az épületeket, tereket, utcaképeket fényképezzük, vagy a várost, mint szociológiai terminust ábrázoljuk a lakóin keresztül. Sokszor azonban nem ilyen éles a határ, hiszen elválaszthatatlan a városi embertől a város maga, melyben él.
A városi fotózáshoz ugyanaz az attitűd szükséges, mint a városról íráshoz: voyeur, leskelődő, szemlélődő, megálló. Hogyan nyilvánul meg ez a magatartás ezekben a városi fotó-novellákban? Milyen a kapcsolat a szövegek és a fotográfiák között, a szerzők és a város között? Mely motívumok ismétlődnek helyben-lélekben, hogyan jelennek meg ugyanazon helyszínek más-más alkotók munkáiban? Milyen az összhatás, ha látszólag nincs szoros, közvetlen kapcsolat az írott és a képi anyag között (Gink Károly, Kukorelly Endre, Budapest-Papírváros; Györe Balázs, Hová mész, Budapest?). Esetleg ha a felvételeket és a jegyzeteket ugyanaz az alkotó jegyzi (Lábass Endre, A táj), vagy legalábbis rokoni kapcsolatban állnak egymással (Lengyel Péter és Merényi Endre, Búcsú – két szólamban)? Előadásomban arra is keresem a választ, hogy ez a típusú műfaji egyveleg (pl. a Városháza kiadónál, Török Gyöngyvér szerkesztésében megjelent Az én Budapestem sorozat) hol helyezkedik el a szakmai kánonban, milyen a megítélése, fogadtatása, kritikai irodalma.

 

SURÁNYI Mihály
művészeti menedzser
suranyi.mihaly@gmail.com

PEREM – Városi tájkép, mint metafora Kerekes Gábor képein és József Attila verseiben

A városi tájkép a hetvenes évekre Magyarországon olyan metaforikus tartalmakkal töltődött fel, amik máshol nem voltak jellemzők. Ennek az egyik jellemző példája Kerekes Gábor Hetvenes-Nyolcvanas sorozata. A folyamat okainak több összetevője jól megragadható. Azon túl, hogy a Kerekes képeken megjelenő tartalmak a korabeli irodalomban is jelen voltak és nagyon sokáig kimutathatók még, az előadás néhány olyan kapcsolatra is kitér, ami József Attila verseivel köti össze a sorozatot.

14:00 – 15:30 6. szekció szekcióvezető: Milián Orsolya

ZSOLDOS Emese
Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria
msezsoldos@gmail.com

„Vajon hogy halnak meg a lélekharangok?” – Závada Pál és Szüts Miklós közös könyvéről

2006-ban jelent meg Závada Pál szövegével és Szüts Miklós fotóival az Úton a budaörsi Ótemetőbe című könyv Budaörs városának kiadásában. A kötet nem követi a ’temető, sírkert’ tematikájú helytörténeti kiadványok szövegében jellemzően informatív, vizuális megvalósításában dokumentatív jellegű metódusát. A címben és a narrációban is kiemelten megjelenő út, úton levés/vándorlás motívum közkeletű metaforája a kötet képi és szövegbeli konstrukciója által magába fogadja az elbeszélői identitás bizonytalan körvonalait, az „Utas” (Wanderer) időbeli és térbeli határátlépéseinek hálózatát, és nem utolsósorban ösztönzőleg hat a kutató-kereső olvasói-nézői befogadás pozíciójának elfogadására is. A két médium, a kép és a szöveg alá-fölérendeltségi viszonyának vonatkozásában sajátos mozgást regisztrálhatunk: a szövegelemek és a képi elemek egymás melletti kölcsönhatása szerint, illetve az „elcsúszott” elrendezésben rá- és visszataláló megfeleltetések felismerése mentén. A fotók elrendezésének ritmusa, a képkivágások és fókuszok változatossága, valamint a színes képek között időnként fel-feltűnő monokrómok bevillanása a konkrét és szűknek gondolható képi témát temporális kiterjesztettséggel ábrázolják.

 

ÁDÁM Anikó
PPKE BTK Francia Tanszék
habil. egyetemi docens
adam.aniko@btk.ppke.hu

A kép ideje – Proust és Brassaï

Az előadás azt mutatja be, hogy a 20. század talán legmeghatározóbb francia írója hogyan alapozta meg a 20. század egyik legmeghatározóbb magyar fotóművészének esztétikáját.
Marcel Proustot Magyarországon viszonylag későn ismerték meg, csak a halála után, és valójában a róla készült nekrológok formájában. Ahogy saját hazájában, úgy nálunk is hosszú recepciós stratégia folyományaként kezdtük megismerni a prousti regény lényegét. Volt azonban egy magyar származású fotográfus, Halász Gyula, francia nevén Georges Brassaï, aki 1924-ben Párizsba érkezvén Proust regényét olvasva tanult meg franciául. A prousti látásmód és szöveg így mély hatást gyakorolt Brassaï képző-, írás-, és fotóművészetére. Nem pusztán ugyanazok a hatások, képek és szövegek hatottak rájuk, amelyek Picassót és az akkoriban Párizsban alkotó többi művészt is megihlették, de rokonlelkek is voltak. Erre bizonyíték az, ahogyan Marcel Proust felismerte a 20. századi tudományos és technológiai felfedezések jelentőségét, amelyek alapjaiban változtatták meg a korszak művészi reprezentációit, és az, ahogyan a magyar fotós esztétikája a francia íróéhoz hasonló érzékenységgel fordul a mindennapi élet felkavaró csodáihoz. Viszonylag későn, 1984-ben, de szinte az elsők között ismeri fel Brassaï a fotográfia jelentőségét Proust életművében a Marcel Proust sous l’emprise de la photographie [Marcel Proust a fotográfia bűvöletében] című monográfiájában. Lázasan keresi a szövegben a prousti esztétika és a fotográfia kapcsolatát, miközben az olvasó számára az elemzésekből Brassaï saját irodalom iránti szenvedélye rajzolódik ki.

 

VISY Beatrix
Országos Széchényi Könyvtár
visybeus@gmail.com

Színészportrék – kép, film, szöveg transzmediális viszonyai Mándy Iván: Zsámboky mozija című művében.

Az előadás a portréra, ezen belül is a színészportrék speciális jegyeire koncentrál. Mándy Iván Zsámboky mozija című regénye kapcsán pedig a két világháború közötti portréfotók jegyeit vizsgálja. A filmcsillagokról készült fényképek Mándy prózájában azonban rövid ideig őrzik meg állókép mivoltukat, “bemozdulnak” a filmek világába, életre kelnek. A képek kapcsán az elbeszélő emlékezetéből előtörő filmek, jelenetek, mozzanatok látványosan mutatják meg a mű transzmediális aktusait, amelyek hatással vannak a szövegalkotásra és a mű narratív jegyeire, prózapoétikájára is. Tehát Mándy e műve kapcsán három médium és művészeti ág viszonyrendszerének vizsgálatára és az így létrejövő elbeszélés- és szemléletmód értelmezésére vállalkozom.

 

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztáricóhoz kötött. Ide kattintva lehet regisztrálni.